A Red&White adott otthont a BJLEK sorsolási rendezvényének: a Debreceni Egyetem, a DEAC és a DVSC arculata és színei méltó környezetet nyújtottak a névadó legenda, Buzánszky Jenő emlékének, valamint az országosan elismert, nívós torna színvonalának. Az eseményen a szervezőbizottság tagjain túl egyetemi vezetők és neves sportolók, szakemberek is jelen voltak.
A köszöntőt Bácsné Bába Éva, a Gazdaságtudományi Kar stratégiai és kommunikációs dékánhelyettese tartotta. Beszédében méltatta Buzánszky Jenő emberségét és munkásságát, az Aranycsapat legendájával közös emlékei közül is kiemelt néhányat. A torna menetrendjét és újításait Sánta János, a szervezőbizottság elnöke ismertette. A ceremónia részeként Buzánszky Jenő, a kupa névadója életéről, valamint a tavalyi, Buzánszky 100 Emlékévről tekinthettek meg egy kisfilmet a megjelentek.
A meghívott díszvendégek a Divízió 3, a Divízió 2 és a Superliga párosításait húzták ki, hiszen a Női Ligában öt csapat indul, így ott körmérkőzéseken dől majd el, ki folytathatja a sorozatot a kieséses szakaszban.
A harmadosztályban Bácsné Bába Éva és Lenténé Puskás Andrea, a Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatóhelyettese sorsolta össze az alakulatokat. Őket Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője és Nyitrai Daniella, az egyetemi klub sajtófőnöke követte. Harmadikként Orbán Ildikó tanszékvezető, Juha Richárd szobrászművész és Korhut Mihály Loki-legenda álltak a „kalapok” mögé, hogy a Divízió 2 csapatait kihúzzák, végül pedig Kozma Mihály, a magyar férfi futsalválogatott korábbi szövetségi kapitánya, Szatmári Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnökhelyettese és Komáromi János, a Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának újdonsült elnöke alakították ki a Superliga mezőnyét. A különböző divíziókban 119 csapat adta le nevezését.
A sorsolás félidejében a DEAC Cheerleaders látványos koreográfiával szórakoztatta a jelenlévőket. A ceremóniát követően a megjelentek Kahoot-kvízen tesztelhették focitudásukat, az agytorna témája ezúttal a labdarúgó-világbajnokság volt, és nem csupán az idei torna, hiszen akadtak kérdések a közelmúltból és régmúltból egyaránt. Az este további részében kontrollert ragadhattak a bátrabbak, a virtuális gyepen mérhették össze tudásukat, valamint a dartstábláknál is versenyezhettek.
A Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa szeptember 23-án, szerdán indul, a nagydöntőt pedig várhatóan februárban rendezik majd. A tornával kapcsolatos minden információ megtalálható itt .
Sajtóközpont - BM