Tradíció és megújulás az orvosképzésben – bemutatkozik az új ÁOK-dékán

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karát július elsejétől Németh Norbert professzor vezeti. Az új dékán célja, hogy a kar a hagyományokra építve tovább erősítse oktatási, kutatási és nemzetközi pozícióját. Kiemelt feladatként jelölte meg az orvosképzés további folyamatos fejlesztését, különös tekintettel a gyakorlati képzésre, valamint az új generációk tanulási igényeihez igazodó oktatásmódszertanra.

Németh Norbert a tizenhárom év után leköszönt Mátyus Lászlót követte az Általános Orvostudományi Kar élén. Hangsúlyozta: elődje több mint egy évtizedes dékáni tevékenységének köszönhetően a kar vezetését erős alapokra építve vehette át. Mátyus László dékáni tanácsadóként a jövőben is segíti a kar munkáját. 

Az új vezető kiemelte: a debreceni orvosképzés egyik legnagyobb értéke az a több évtizedes oktatási hagyomány és tudományos kiválóság, amely meghatározó szerepet biztosít a Debreceni Egyetemnek az orvostudomány hazai és a nemzetközi megítélésében. Az oktatásban a hagyományosan erős elméleti alapok megadása mellett a gyakorlati képzés folyamatos fejlesztésére törekszenek. Németh Norbert legfőbb célja a kar hagyományaira és értékeire építve tovább erősíteni az orvosképzést, alkalmazkodva a jövő kihívásaihoz, az orvostudomány, a betegellátás és a technológia fejlődéséhez.  

-    Az orvostudomány gyors fejlődése miatt is a képzési programot folyamatosan igazítani kell az új ismeretekhez, készségekhez és társadalmi elvárásokhoz. Elsődleges szempont a betegbiztonság, ezért egyre nagyobb szerepet kapnak az egymásra épülő gyakorlati képzések és a szimulációs oktatás is. Emellett az oktatásnak alkalmazkodnia kell a generációs változásokhoz is. Másként lehet megszólítani, motiválni, segíteni a ma és a jövő hallgatóit, ezért nyitottnak kell lenni az új oktatásmódszertani megközelítésekre. Részben ezt a célt is szolgálja az újonnan létrehozott Orvosképzési Oktatásmódszertani Központ is, amely az oktatókat és a hallgatókat egyaránt támogatja. A kari vezetés célja, hogy segítsünk a hallgatóknak a nagy mennyiségű tananyag elsajátításában, a motivációjuk megőrzésében. A jövőbeni betegeik érdekében küldetésünk, hogy jól felkészült, emberséges orvosokká váljanak – emelte ki a kari vezető. 

A dékán fontosnak tartja a klinikai gyakorlati képzés erősítését, az oktatók megbecsülését, a tudományos teljesítmény ösztönzését, valamint az intézetek közötti együttműködés kiszélesítését. Szeretné elérni, hogy a kar kiemelkedő kutatási erősségeire építve még sikeresebb hazai és nemzetközi pályázatok valósuljanak meg. 

-    A Debreceni Egyetemen Általános Orvostudományi Karán olyan kiváló oktatói, kutatói és klinikusi közösség dolgozik, amely nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is kiemelkedő szakmai elismertségnek örvend és tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a tudomány fejlődéséhez. Éppen ezért különösen fontosnak tartom, hogy ezeket az értékeket tovább erősítsük és még szorosabban kapcsoljuk össze egymással, legyenek jól körvonalazott fókuszterületek is. Célom, hogy hidakat építsünk a különböző területek között, elősegítve az együttműködést és a közös fejlődést. Flumen ponte iungere…– nyilatkozta a professzor. 

A megújult kari vezetésben a kutatás-fejlesztés mellett fontos hangsúlyt kapnak a nemzetközi kapcsolatok. A cél a nemzetközi jelenlét további erősítése.  

-    A nemzetközi jelenlét erősítésében kiemelt figyelmet igényel a külföldi kórházi gyakorlati lehetőségek bővítése, újabb csereprogramok kialakítása, a tudományos együttműködések mélyítése, a rangos nemzetközi akkreditációk megőrzése, illetve újabbak megszerzése, melyek jelentősen javíthatják a debreceni orvosképzés pozícióját – fogalmazott Németh Norbert professzor. 

A dékán emellett kiemelt feladatának tekinti a hallgatók mentorálásának és mentálhigiénés támogatásának fejlesztését. Ezt a munkát a hallgatói jóllétért és sportért felelős dékáni megbízott segíti. Németh Norbert rámutatott: a jövőre negyven éves angol nyelvű programban a világ csaknem nyolcvan országából érkezett hallgatók tanulnak, akik sokszínű nemzetközi közösséget alkotnak. Fontos, hogy olyan stabil támogató rendszert alakítsanak ki, amely hatékonyan segíti a külföldi és a magyar hallgatók beilleszkedését, tanulmányaik sikeres előrehaladását. 

-    Az orvosképzés soha nem volt és a jövőben sem lesz könnyű feladat, hiszen a magas szintű tudás és kompetenciák megszerzése komoly elköteleződést és erőfeszítést igényel. Úgy gondolom, hogy minél inkább olyan környezetet tudunk teremteni, amelyben jól érzik magukat a hallgatók és az oktatók, annál eredményesebbé válhat a közös munka. A szükségszerű terhelésen alapvetően nem tudunk változtatni, ugyanakkor sokat tehetünk a megértés, a kommunikáció és az egyetemi légkör javításáért. Ehhez kapcsolódnak a már működő mentorprogramok is, amelyeket a jövőben szeretnénk megerősíteni és még hatékonyabbá tenni – fejtette ki a kari vezető. 

Németh Norbert kiemelte: a hagyományok ápolását, az orvostörténeti értékek megőrzését és a közösségi identitás erősítését is fontos feladatának tekinti. Ennek részeként szeretné előkészíteni a debreceni orvosképzés 110 éves jubileumát, valamint tudatos kommunikációval és korszerű oktatásmarketing-eszközökkel növelni a kar hazai és nemzetközi láthatóságát. 

-    Több mint három évtizede kötődöm a Debreceni Egyetemhez és az Általános Orvostudományi Karhoz, 1994-ben orvostanhallgatóként érkeztem ide. Úgy érzem, hogy azok az értékek, amelyek mindig is jellemezték a kart, időtállóak. Ezekre az alapokra építve lehet és kell tovább erősíteni, fejleszteni közösségünket. Nagy büszkeség és megtiszteltetés számomra, hogy most új szerepben, új felelősséggel szolgálhatom a kart és az egyetemet. Igyekszem ezt a bizalmat a lehető legjobb tudásom szerint megszolgálni – jegyezte meg a dékán. 

Németh Norbert munkáját július elsejétől az Általános Orvostudományi Kar új dékáni vezetése segíti, melynek tagjai: Bereczky Zsuzsanna egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes, Fülöp Péter egyetemi docens, nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes, Panyi György egyetemi tanár, tudományos dékánhelyettes, Szegedi Andrea egyetemi tanár, szak- és továbbképzési dékánhelyettes, Mátyus László egyetemi tanár, dékáni tanácsadó, Nagy László egyetemi tanár, dékáni tanácsadó, Hamar Attila hallgatói jólétért és sportért felelős dékáni megbízott, Juhász Béla egyetemi tanár, kutatás-fejlesztésért felelős dékáni megbízott, Lontay Beáta egyetemi docens, külkapcsolatok bővítéséért felelős dékáni megbízott.  

Sajtóközpont - CzA

Last update: 2026. 07. 22. 11:39