A kar és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség közös programja arra vállalkozott, hogy ráirányítsa a figyelmet az esélyegyenlőségre, a fogyatékossággal élő emberek számára megmutassák azokat a sportolási lehetőségeket, melyek által sokat tehetnek az egészségükért. A szervezők a nyíregyházi Egészségtudományi Karon csütörtökön megrendezett V. Inkluzív Egészség- és Sportnapon az egészségtudatosság jegyében összehangolt stratégia alapján mindenkit megmozgattak. Többek között az egészséges táplálkozásra, a testmozgás fontosságára, jótékony hatásaira, a higiéniára, az elfogadásra helyezték ezúttal is a hangsúlyt.
Jávorné Erdei Renáta, a DE Egészségtudományi Kar oktatási dékánhelyettese köszöntőjében arról beszélt, hogy az intézmény képzési struktúrájában meghatározó tényező a fogyatékossággal élők támogatása, életminőségük javítása, így ez a program azt is megmutatja, hogy a Debreceni Egyetem számára mennyire fontos a társadalmi felelősségvállalás.
- Az inklúzió és az összetartozás lényege, hogy ne falakat, hanem közösséget építsünk, a mai napon a mozgás öröme kötött össze mindannyiunkat. Fontos küldetésünk, hogy a prevencióra, az egészségtudatosságra neveljük a közösségünket. Szociális és egészségtudományi szakembereket képzünk, akiknek elsődleges feladatuk, hogy az adaptált egészségfejlesztés szemléletét kövessék, gondoskodjanak, érzékenyítsenek és egészségtudatosságra neveljenek. Hálával és köszönettel tartozunk a Speciális Olimpia mozgalomnak, hogy közösen szervezhetünk ilyen eseményeket – fogalmazott a dékánhelyettes.
Pázmány Viktória, a kar mesteroktatója emlékeztett arra, hogy az Inkluzív Egészség- és Sportnap célja az érzékenyítés, amiben a sport a leghatékonyabb eszköz, hiszen közösségeket formál, közös kihívásokat teremt.
- Sokan régóta támogatják a rendezvényt, de vannak új csatlakozók is. Amit itt építünk, az egy olyan világ, ahol reményeim szerint nem lesz szükség világnapokra, amelyeken arról emlékezünk meg, mennyire különbözőek vagyunk, hanem természetessé válik, hogy nincs két teljesen egyforma ember. Ez a rendezvény elsősorban azt a célt szolgálja, hogy elfogadjuk egymást pontosan olyannak, amilyen – hangsúlyozta a mesteroktató.
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség speciális atlétái és a kar hallgatói 2019 óta vesznek részt közös programokon. A szövetség helyi speciális atlétái folyamatosan kapcsolatban vannak a hallgatókkal, interaktív módon igyekeznek megszólítani és bevonni őket a saját szervezésű projektjeikbe, melyekbe a DE ETK egyetemistái az elmúlt években önkéntesként kapcsolódtak be. Kiss Tamás Világjátékok-győztes asztaliteniszező, az MSOSZ elnökségi tagja köszöntőjében kiemelte: a nyíregyházi Egészségtudományi Kar személyében kiemelkedő partnerre találtak.
Az V. Inkluzív Egészség- és Sportnapon részt vett Vassné Harman Gyöngyi Nyíregyháza Megyei Jogú Város Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottságának elnöke is, aki a megnyitón arról beszélt, hogy a mostani alkalom nem csak a sportról, az egészségről, hanem egy minőségi, sokkal gazdagabb életről, egy új esélyről is szól. Mint mondta: a speciális sportolók példát mutatnak mindenkinek kitartásból és szorgalomból.
Az idei sportnapon érzékenyítő asztal, adaptált egészségfejlesztés, állapotfelmérés és egyéni tanácsadás is várta az érkezőket, akik a sportállomásokon a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Világjátékok-győztes és Európa-bajnok sportolóinak, valamint a Nyíregyházi Ridens Gimnázium, Szakiskola és Kollégium sportolóinak iránymutatásával kipróbálhatták a funkcionális fitneszt, az asztaliteniszt, a dzsúdót, a kosárlabdát és a floorballt is, továbbá betekintést kaphattak az állatasszisztált sportfoglalkozásba is.
Sajtóközpont - BZ