Az EY a GTK partnerhálózatában

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és az EY Magyarország. A tanácsadó cég célja a naprakész iparági és szakmai ismeretek megosztása, a tehetségmenedzsment és a hallgatói karrierutak támogatása. A keretmegállapodást csütörtökön írta alá Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja és Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója.

- Hisszük és valljuk, hogy csakis a munkaerőpiaci szereplőkkel, a partnereinkkel közösen tudjuk elérni azt a minőségbeli célt, amit elvárunk és kitűztünk magunk elé. A most aláírt stratégiai megállapodás sokrétű, érinti egyebek mellett a duális, valamint kooperatív képzésünket, a szabadon választható tárgyakat, közös vállalati előadásokat, szakmai gyakorlat bevonását a képzésbe, továbbá szakdolgozat-, diplomadolgozat- és TDK munkatémákat is. A keretszerződéssel az eddig meglévő kapcsolatunkat szeretnénk tovább erősíteni, szélesíteni. Ennek megfelelően a 2026. szeptemberében induló kooperatív képzésünk keretében hallgatóink már jelentkezhetnek a vállalathoz szakmai gyakorlatra – mondta a stratégiai együttműködés aláírásakor Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja.

Az EY 150 országban van jelen és csaknem 400 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon több mint 30 éve működik a vállalat, debreceni irodáját 2021. februárjában nyitotta meg azzal a céllal, hogy aktívan hozzájáruljon a város és a régió, valamint az itt jelenlévő cégek fejlődéséhez.

- Az együttműködés célja, hogy támogassuk a gyakorlati oktatást és lehetőséget biztosítsunk a hallgatóknak arra, hogy megismerjék a meghatározó hazai és nemzetközi vállalatok gondolkodásmódját, stratégiai terveit, valamint az előttük álló kihívásokat és az ezekre adható válaszokat. Meggyőződésem, hogy olyan tapasztalatokat és gyakorlati ismereteket tudunk megosztani az egyetemi hallgatókkal, amelyek szélesítik látókörüket és hozzájárulnak ahhoz, hogy sikeres karriert építsenek akár Magyarországon, akár nemzetközi szinten – emelte ki Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója.

Dajnoki Krisztina, a Gazdaságtudományi Kar tudományos dékánhelyettese, a Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója szerint fontos, hogy a Gazdaságtudományi Kar tehetséggondozásában megjelenjen az EY szemlélete, nemzetközi rálátása.

- A EY Magyarország olyan nemzetközi kitekintést tud biztosítani hallgatóinknak, amely nem a tankönyvekben jelenik meg, hanem valós gyakorlati kihívásokat, példákat mutat. Úgy gondolom, hogy a GTK a minőségi oktatás útján halad és éppen ezért ez a megállapodás a gyakorlatiasság, fenntarthatóság és értékteremtés meghatározó állomása – tette hozzá Dajnoki Krisztina.

A Gazdaságtudományi Kar és az EY Magyarország együttműködésének kiemelt területei egyebek mellett alapszakon a pénzügy és számvitel, valamint a gazdálkodási és menedzsment szak, továbbá mesterképzésen az emberi erőforrás tanácsadó, az ESG - környezeti, társadalmi és irányítási szakember, pénzügy, számvitel, valamint a vezetés és szervezés szakok.


Sajtóközpont - ÉE 

 

Last update: 2025. 12. 05. 19:15