Állásinterjúkon, szakmai beszélgetéseken és előadásokon vehettek részt az Informatikai Kar hagyományos szakmai rendezvényén a hallgatók, átfogó képet kaphattak arról, milyen tudásra, képzettségre van szükség ahhoz, hogy könnyedén elhelyezkedhessenek a munkaerőpiacon és milyen gyakorlati lehetőségek közül választhatnak. A kar épületében felállított standoknál az ipari partnerek képviselői tájékoztatták a hallgatókat a vállalati működésről, valamint azokról a pozíciókról, melyek betöltésre várnak és amikre akár a fiatal informatikusok is jelentkezhetnek majd.
Hajdu András dékán az esemény megnyitóján hangsúlyozta: a kar számára stratégiai fontosságú, hogy jó szakmai kapcsolatot ápoljon nemzetközi világcégekkel és ebből a hallgatók is profitálhassanak. A kari vezető kiemelte azt is, hogy a mesterséges intelligencia térhódítása miatt szükség van az idősebb generációt megszólító új, rövid időtartamú kurzusok indítására orvosi, kommunikációs és gazdasági vonalon egyaránt, de mindezek mellett kiemelt fókuszt kap az informatika a kibervédelem, a jog, az etika és a compliance terén is.
- Az informatika jelentősége megkerülhetetlen. A mesterséges intelligencia egyre nagyobb hatással bír a mindennapokra, így az oktatásban is strukturális változások mennek végbe, hiszen a szakmai ismeretek frissítése, valamint az újabb technológia megismerése érdekében a negyven fölötti generációnak is szüksége van képzésekre. Az új technológiai világrendnek köszönhetően felerősödik a rövidciklusú képzések iránti igény, az Informatikai Kar pedig szeretne megfelelni az ezzel kapcsolatos elvárásoknak is. Az informatikusokra minden eddiginél nagyobb szükség van, de nekik is alkalmazkodniuk kell a változásokhoz. Felértékelődik az absztrakt, rendszerszintű gondolkodás, emiatt lényeges, hogy más szakterületekre is rálátásuk legyen a szakembereknek – fogalmazott a kari vezető.
Németh Kevin, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy az informatikus pályára készülő hallgatók ideális helyzetben vannak, hiszen az országban a legjobb felkészítést kaphatják meg a karon.
- A mesterséges intelligencia ismerete és használata ma már elengedhetetlen, napról-napra újabb programok, alkalmazások jelennek meg, nehéz lekövetni a fejlődő környezetet, de az Informatikai Kar a legjobb szakembereket képezi erre. Mindenkinek ki kell vennie a részét ennek a kihívásnak a leküzdéséből, így ha a hallgatóknak vannak innovatív ötleteik, a Debreceni Egyetem és a hallgatói önkormányzat teljes mértekben segíti és támogatja azok megvalósítását – tette hozzá a DEHÖK-elnök.
A Debreceni Egyetem Informatikai Karának vállalati partnere, a VR Solutions Hungary Kft. ügyvezetője, Pankotai Zsolt arról beszélt, hogy az innováció világában nagy szükség van az egyéni látásmódra, valamint a jövőt befolyásoló bátor kiállásra.
- Az elmúlt húsz évben rengeteget változott a világ, de abban nem különbözik a mostanitól, hogy innovációra, fejlesztésekre és előremutató ötletekre szükség van. Arra biztatom az egyetemi hallgatókat, hogy merjenek saját vállalkozást indítani, hiszen a mesterséges intelligenciával kapcsolatos, valamint a programozói tudással a birtokukban igazán sikeresek lehetnek – vetítette előre az ügyvezető.
Az Informatikai Szakmai Napon három szekcióban csaknem harminc – angol és magyar nyelvű ¬– előadást hallgathattak meg a résztvevők, többek között az AI társkódoló jelentőségéről és alkalmazási területeiről, a Model Context Protocolról, a kiberbiztonság és a programozás kihívásairól, a Jira Service Management és az AI gyakorlati alkalmazásáról, valamint a mesterséges intelligencia piackutatásban betöltött szerepéről is.
A 32. Informatikai Szakmai Napon a DE IK kiemelt partnerei voltak:
DataSunrise, EPAM, NI Emerson, Információs Hivatal, Lupus Consulting, RDI Hungary, ZF Hungary
Sajtóközpont - BZ