Kinevezések a BTK-n

Intézetigazgatói, intézetigazgató-helyettesi és tanszékvezetői kinevezéseket adott át a kari tanácsteremben rendezett pénteki ünnepségen Keményfi Róbert. A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) dékánjától a 16 egységvezetői megbízás mellett öten docensi kinevezést vehettek át.

- Mindazok, akik résztvevői mostani ünnepségünknek, komoly elvárásoknak tettek eleget hazai és nemzetközi szinten az oktatás, a kutatás és a tudományos élet terén egyaránt – hangsúlyozta beszédében Keményfi Róbert.

A DE BTK dékánja kiemelte: a kar több mint egy évszázados sikerének és töretlen fennállásának titka az oktatói gárda magas szakmai nívója, ami záloga a hallgatók előmenetelét biztosító színvonalas oktatási tevékenységnek, a tudományos utánpótlás kinevelésének.

- A bölcsészettudományt művelők feladata, a nemzeti és egyetemes kultúra ápolása és kutatása nem változott, munkájuk, tudományos előmenetelük további sikereihez a jövőben is mindenben számíthatnak a kar vezetésének támogatására – fogalmazott köszöntőjében Keményfi Róbert. 

BTK egységvezetői kinevezések 2025. július 1-től:

Balogh László Levente habil. egyetemei docens, tanszékvezető – Politikatudományi Tanszék

Bárány Attila egyetemi tanár, mb. tanszékvezető – Középkori, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi (nem önálló) Tanszék

Bozzay Réka Kornélia habil. egyetemi docens, külkapcsolati dékáni tanácsadó

Bozzay Réka Kornélia habil. egyetemi docens, mb. tanszékvezető – Néderlandisztika (nem önálló) Tanszék

Csatár Péter Dezső habil. egyetemi docens, mb. tanszékvezető – Német Nyelvészeti (nem önálló) Tanszék

Kavecsánszki Máté habil. egyetemi docens, intézetigazgató-helyettes – Néprajztudományi és Muzeológiai Intézet

Keményfi Róbert egyetemi tanár, intézetigazgató – Néprajztudományi és Muzeológiai Intézet

Kiszil Okszána igazgató – Orosz Központ

Mathey Éva adjunktus, mb. tanszékvezető – Észak-amerikai (nem önálló) Tanszék

Nagy Andrea habil. egyetemi docens intézetigazgató-helyettes – Mediterrán Nyelvek és Kultúrák Intézete

Nagy Éva adjunktus mb. tanszékvezető – Néprajzi (nem önálló) Tanszék

Pete László egyetemi tanár, intézetigazgató – Mediterrán Nyelvek és Kultúrák Intézete

Rácz Anita habil. egyetemi docens, mb. tanszékvezető – Magyar Nyelvtudományi (nem önálló) Tanszék

Szemán-Nagy Anita habil. egyetemi docens, mb. tanszékvezető – Személyiség- és Klinikai Pszichológiai (nem önálló) Tanszék

Tóth Máté adjunktus, mb. tanszékvezető – Fordítástudományi és Nyelvpedagógiai (nem önálló) Tanszék

Ureczky Eszter adjunktus, mb. tanszékvezető – Brit Kultúra (nem önálló) Tanszék

 

BTK egyetemi docensi kinevezések 2025. szeptember 1-től:

Bodrogi Ferenc Máté – Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet

Gacsályi-Bába Barbara – Magyar Nyelvtudományi Intézet, Magyar Nyelvtudományi (nem önálló) Tanszék

Kardos Éva Alíz – Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvészeti (nem önálló) Tanszék

Mohácsi Márta – Politikatudományi és Szociológiai Intézet Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék

Mónus Ferenc – Pszichológiai Intézet Általános Pszichológiai (nem önálló) Tanszék

 

Sajtóközpont - BZs