Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről adott számot hétfőn 175 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem konferenciáján.

A 2017/18-as tanévben az egyetem 213 nyertes pályázója – alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorjelöltek, oktatók és kutatók – öt, illetve tíz hónapon keresztül részesült különböző összegű ösztöndíjban, összesen 377,65 millió forint értékben.

A konferencia tíz szekcióban zajlott az agrár-, a bölcsészet, az orvos- és egészségtudomány, valamint a társadalom- és természettudományok témakörében. Az előadók – a 10 hónapra, illetve a 2. félévre 5 hónapra ösztöndíjat szerzők – a tudományterületek jeles professzorai, oktatói előtt adtak számot eddig elért eredményeikről.

– Fontos az egyetem számára, hogy támogatást és egyben teret, bemutatkozási lehetőséget is nyújtson azoknak a fiataloknak – hallgatóknak, oktatóknak egyaránt –, akik komoly kutatómunkát folytatnak, hiszen ők azok, akik a közeljövőben itthon és nemzetközi szinten is a tudományos élet utánpótlását jelenthetik – mondta az unideb.hu portálnak Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

- Januárban már bemutatkozhattak eredményeikkel azok, akik az első félévre nyertek támogatást, a mostani előadássorozattal pedig valamennyi sikeres pályázónk lehetőséget kapott kutatásai ismertetésére – fogalmazott Varga Zsolt tudományos igazgató. Az intézmény ÚNKP-koordinátora hangsúlyozta: természetesen a következő tanévben is lesz lehetőség a pályázati forrás elnyerésére.

A jelentkezési határidő májusban lejárt, jelenleg a benyújtott pályaműveket értékelik. Az, hogy kik, milyen időtartamra és mekkora összeget nyertek, júliusban derül ki.

Sajtóiroda - BZs