Részecskefizikusok találkozója

A nagy hadronütköztetőhöz kapcsolódó elméleti és kísérleti kutatások eredményeit vitatják meg szakemberek a QCD@LHC 2017 konferenciáján, amely az idei Debrecen University Symposium.

- A Debreceni Egyetem minden évben támogatja az intézmény valamely kiemelkedő tudományos területének rangos, nemzetközi konferenciáját. A debreceni fizikusok és a Részecskefizikai Kutatócsoport munkáját és eredményeit látva egyértelmű, hogy miért esett idén a Tudományos Bizottság választása a QCD@LHC 2017 konferenciára – hangsúlyozta Csernoch László tudományos rektorhelyettes a tanácskozás szerdai hivatalos megnyitóján.

A rektorhelyettes megjegyezte, hogy ő maga is fizikusként kezdte pályáját, később fordult az élettudomány felé, így ma már a fizikának csak speciális területeivel foglalkozik. tudományos életútja is alátámasztja, milyen fontos, hogy a kutatók nyitottak legyenek más tudományok iránt.

Trócsányi Zoltán, a szervező Részecskefizikai Kutatócsoport vezetője, a Természettudományi és Technológiai Kar Kísérleti Fizikai Tanszékének vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy ez az első alkalom, amikor egy fizikai konferencia lett a Debrecen University Symposium.

- Amikor hallgatóként megkezdtem a tanulmányaimat az egyetemen, még nem volt Debrecenben olyan kutató, aki a részecskefizikával foglalkozott, ahhoz képest jelentős fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedekben, s nagy öröm, hogy ma már ilyen konferenciáknak adhatunk otthont – fogalmazott Trócsányi Zoltán.

Az augusztus 28-tól szeptember 1-ig tartó tanácskozáson mintegy 80 előadást hallhatnak a világ minden tájáról érkező részecskefizikusok. Az a cél, hogy a nagy hadronütköztetőhöz kapcsolódó kutatásokat végző elméleti és gyakorlati szakemberek tapasztalatot cseréljenek, áttekintsék a legújabb eredményeiket és megvitassák a még nyitott problémákat.

 

Sajtóiroda - TPL