Stratégiai megállapodást kötött a klinikai vizsgálatok és a gyógyszerkutatások bővítése, ehhez kapcsolódó oktatási program kialakítása és a tudományos kutatómunka népszerűsítése érdekében a Debreceni Egyetem (DE) a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség (NEKÜ) Nonprofit Kft-vel Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Tükörtermében. 

A megállapodás célja, hogy a hazai gyógyszeripart támogatva a DE és a NEKÜ között hosszú távú együttműködés jöjjön létre a klinikai kutatások, vizsgálatok területén, ezáltal olyan közös tevékenységekre nyílik lehetőség, amelyek kölcsönösen előnyösek a tudomány, az oktatás és az egészségügyi ágazat tudományos és kutatási tevékenységében.

A stratégiai megállapodást a Debreceni Egyetem részéről Csernoch László tudományos rektorhelyettes, a NEKÜ Kft. képviseletében pedig Tarnai Julianna Katalin ügyvezető írta alá február 28-án, hétfőn. Az eseményen részt vett Kossa György, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány elnöke és Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere, valamint Bácskay ildikó, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyettese, az intézmény részéről kijelölt kapcsolattartó.

Kossa György kiemelte, hogy az együttműködés révén a Debreceni Egyetem magas színvonalú elméleti oktatási tevékenysége olyan gyakorlati támogatással bővülhet, amellyel szintet léphetnek az orvos- és egészségtudományi kutatások alapját adó képzési programok.

- A megállapodás mérföldkő az egyetem életében, hiszen az intézmény kiemelt figyelmet fordít az ország és a keleti régió társadalmi, gazdasági és tudományos életének fejlesztésére, valamint a gyógyításhoz és az egészségmegőrzéshez való hozzájárulásra. Az együttműködési szerződéssel ez a "missziós tevékenység" újabb fontos pillérrel bővül. A Debreceni Egyetem eddigi kiemelkedő egészségipari tevékenysége megerősödik a partnerséggel, mivel a jól működő K+F egyetemi tudásbázis és a fiatal oktatói-kutatói utánpótlás tovább erősödhet - fogalmazott a kuratóriumi elnök.

Kásler Miklós miniszter hangsúlyozta: a magyar egészségügyi és klinikai kutatások, vizsgálatok Európa élvonalába tartoznak, az utóbbi években a klinikai vizsgálatok száma a koronavírus-járvány ellenére növekedni tudott.

- A legjelentősebb betegségcsoportok esetében kutatási hálózatok jönnek majd létre, a NEKÜ feladata, hogy a magyar kutatási elképzeléseket és gyakorlatokat "beágyazza" a nemzetközi mezőnybe, szervezze a kutatásokat, biztosítsa a körülményeket, legyen közvetítő az igények és a gyakorlat között. A Debreceni Egyetem a klinikai kutatások egyik fontos intézményeként vesz részt az együttműködésben és oktatási programot szervez a klinikai vizsgálatokat végzők részére - tájékoztatott a miniszter.

Tarnai Julianna Katalin, a NEKÜ Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: az ügynökség célja, hogy a Magyarországon folyó nemzetközi klinikai vizsgálatok és orvostudományi kutatások szakmai, tárgyi és személyi feltételeinek javítása révén olyan szakmai környezet alakítsanak ki, amivel több nemzetközi program is Magyarországra hozható, és emelkedhet az orvosok által kezdeményezett klinikai kutatások száma. Az oktatások és a képzések szervezésén túl népszerűsíteni akarják Magyarországot a klinikai vizsgálatok területén.

Az eseményen elhangzott az is, hogy a Debreceni Egyetem is felkészült az ukrajnai menekültek fogadására, egészségügyi ellátására, továbbá segítik az ukrajnai felsőoktatási intézmények hallgatóit, családjukat, oktatóikat, és ha szükséges, akkor az egyetem képzést és férőhelyet is biztosít a számukra.

Sajtóiroda/MTI