Nemcsak sokszínű, finom is a DE

A tervezettől eltérően egy héttel később, május 5-én tartják meg az International Food Day-t a Debreceni Egyetemen. A szervezők az időjárási előrejelzések miatt döntöttek a programváltozásról.

A Debreceni Egyetemen van a legnagyobb külföldi hallgatói közösség. Több mint négyezren tanulnak Debrecenben, s most országuk konyháját is bemutatják. Április vége helyett május 5-én rendezik meg újra az International Food Day-t.

Többek között nigériai, japán, indiai, palesztin és svéd ételeket készítettek a Debreceni Egyetemen tanuló külföldi diákok tavaly a gasztronómiai rendezvényen. Az egész napos programon 15 ország mintegy száz hallgatója készítette el nemzeti ételét, melyekre több mint ötezer kóstolójegyet adtak el. Ezzel minden korábbi rekordot megdöntött az egyetem külföldi hallgatóit tömörítő ISU (International Student Union) által szervezett gasztronómiai program 2016-ban.

A különleges ízek és illatok mellett autentikus viseletekkel, nemzetük zászlóival, zenével és tánccal idézték meg kultúrájukat a világ különböző tájairól érkezett egyetemisták. Az öttagú zsűri végül a palesztin menüt találta a legjobbnak. Az irániak végeztek a második helyen, míg a dobogó harmadik fokára a török hallgatók csapata állhatott fel. A szervezők a kóstolójegyekből befolyt összeget – ahogy a korábbi években is – jótékonysági célra ajánlották fel.

Az országban egyedüliként a Debreceni Egyetemen működő, külföldi hallgatókat tömörítő kari hallgatói részönkormányzat, az International Student Union idén már tizenkettedik alkalommal hirdeti meg az International Food Day-t. Az április 28-ára tervezett nemzetközi főzőnapot az időjárási előrejelzések miatt egy héttel később, május 5-én rendezik meg az Egyetem téri campuson.

 

Sajtóiroda - TH