Nemcsak idősebb korban

Az ízületek és a csontok épsége nélkül nehezen képzelhető el teljes élet. Az artritisz és a csontritkulás azonban hazánkban több mint egymillió embernek teszi fájdalmassá a mindennapokat, és egyre több köztük a fiatal.

Az ízületi gyulladás a lakosság 1-2 %-át érinti, míg a csontritkulás ennél jóval több, a lakosság 10-15 %-nak jelent problémát. A kockázati tényezők csökkentésére is felhívják a figyelmet október 8-án a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában rendezett orvos-beteg találkozón.

-   Hatalmas tévhit, hogy ezek a betegségek csak az időseb korosztályt érintik. Bár a kopásos betegségek (artrózis) és a csontritkulás valóban leginkább a 60 év feletti korosztályra jellemzőek, viszont az összes ízületi gyulladás a fiatal-középkorban kezdődik, sőt a reumatoid artritisznek van gyerekkori formája is, mely már 3-6 éves korban is kezdődhet. A Bechterew-kór pedig kifejezetten a húszas éveikben járó férfiakat érinti – hívja fel a figyelmet a világnap előtt Szekanecz Zoltán, a Debreceni Egyetem ÁOK Reumatológiai Tanszékének vezetője.

A hajlam mindkét betegségcsoport esetében örökölhető, ez ellen semmit sem tehetünk, de korai szűréssel, a káros környezeti tényezők kerülésével és rendszeres mozgással megelőzhetőek.

A két betegség, az artritisz és a csontritkulás nagyobb gyakorisággal és súlyosabb formában jelentkezik azoknál, akik dohányoznak és sósan táplálkoznak. Kifejezetten káros a sör és a tömény italok fogyasztása, főleg a köszvényeseknél – hangsúlyozza a professzor, aki ugyanakkor azt is elárulta, hogy a mérsékelt vörösbor fogyasztás kedvezően hat az artritiszes betegeknél. Ezt az elmúlt évtizedben, több tízezer beteg részvételével végzett epidemiológiai vizsgálatok igazolták.

Megfelelő kezelés, gondozás híján az artritisz mozgáskorlátozottsághoz vezethet, ezért is kiemelten fontos a tünetek, labor- és röntgenvizsgálat alapján történő korai felismerés. A kórképekre jellemző az ízületek fájdalma mellett azok duzzanata, vörössége, melegsége és a mozgás nehezítettsége. Ma már kiváló gyógyszerek állnak rendelkezésre az artritisz kezelésére. Időben elkezdett kezeléssel mind a hagyományos hatóanyagok (pl. metotrexát), mind a modern biológiai terápia eredményes. Csökkentik a tüneteket, a betegség romlását, javítják az ízületek funkcióját és az életminőséget is. Ám fontos tudni, hogy a gyógyszerek hatékonyságát jelentősen fokozza a megfelelő életmód, mozgás, gyógytorna és fizioterápia.

A hazánkban igen gyakori, népbetegségnek számító csontritkulás részben civilizációs ártalom, melyet jellemzően az elégtelenül bevitt kalcium és D vitamin, a kevés tejtermék fogyasztása, a szabad levegőn, napsütésen tartózkodás hiánya okoz. Ezért kiemelten fontos a megelőzés, az életen át tartó megfelelő táplálkozás és D vitamin ellátottság. Emellett az oszteoporózis korai felismerése is lényeges a Klinikai Központban is elérhető csontsűrűség-vizsgálattal. A megfelelő diéta, kalcium és D vitamin bevitel mellett szintén hatékony gyógyszerek állnak rendelkezésre a csontritkulás kezelésére és a további csontvesztés illetve a törések megelőzésére.

Október 12. az artritisz, október 20. pedig a csontritkulás világnapja. A nemzetközi rendezvényekhez csatlakozva a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika Reumatológia Szervezeti Egysége, az Artritisz Alapítvány és az Artritiszes Betegklub, valamint a Debreceni Akadémiai Bizottság Reumatológiai, Ortopédiai, Traumatológiai (RETRO) munkacsoportja megemlékező beteg-összejövetelt tart. Az ingyenes rendezvény október 8-án, 9 órától lesz a Reumatológia Klinika tantermében, ahol többek között előadások, tapasztalatcsere, tanácsadás és közös torna is várja az érdeklődőket.
A programra a Debreceni Egyetem ÁOK Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszék Titkárságán , a reuma.titkarsag@med.unideb.hu e-mail címen, vagy az 52/255-091-ös telefonszámon lehet regisztrálni.

Sajtóiroda - MM