Nagy küzdelem várható

Bizonyítani akarnak a hétvégén a DEAC férfi kosárlabdázói, az Óbudai Kaszásokat fogadják szombaton. A férfi kézisek, a női futsalosok, a DASE és a DEAC labdarúgói idegenben lépnek pályára a hétvégi fordulóban, miközben a DEAC II. hazai környezetben próbálja begyűjteni a bajnoki pontokat.

Az Óbudai Kaszások gárdáját fogadja szombaton 18 órától az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosárlabdacsapata.

- A Kaszások nem kezdték jól a szezont, de a játékoskeretük adott ahhoz, hogy bárkivel szoros meccset tudjanak játszani. Tavaly is a felsőházba jutottak, így mindenképpen komolyan kell vennünk őket. A Honvéd ellen sajnos nem úgy játszottunk, ahogy igazából tudunk, még egy vereség nem fér bele, úgyhogy mindenképpen nyernünk kell – nyilatkozta Farkas Attila, majd hozzátette, hogy hazai pályán még inkább oda kell tenniük magukat, hiszen nem szeretnének csalódást okozni a közönségüknek.

Az óbudaiak a városi rivális MAFC legyőzése után két vereséggel folytatták a bajnokságot, bár kis szerencsével akár veretlenül is állhatnának.

- Két szűk vereséget szenvedtek, ráadásul az előző alapszakasz első két helyezettje ellen, ezért csalóka a tabellán elfoglalt helyük. Egy összeszokott csapatról van szó, ahol a rutinosabb játékosokat nagyszerűen kiegészítik a fiatalok. Nem várok könnyű mérkőzést, de muszáj nyernünk. A héten elég jól kielemeztük a játékukat, és ha mindenki elvégzi a rábízott feladatokat, akkor nyerni fogunk – zárta szavait a rutinos erőcsatár.

Idegenben folytatják Sáfár László tanítványai

A labdarúgó megyei első osztályban második DEAC-alakulat a dobogó harmadik fokán tanyázó Hajdúnánási GB FK otthonába látogat. Sáfár László legényei Berettyóújfaluban játszottak döntetlent az előző játéknapon egy csaknem másfél hónapos győzelmi szériát megtörve ezzel, és így visszacsúsztak a tabella második pozíciójába, míg Bálint Tivadarék Kabán győztek 2-0-ra, amivel felkapaszkodtak a bronzérmes helyre.

Mindkét oldalon van egy-egy gólfelelős, a „mesterlövészek” versenyében a debreceni Csörgő Krisztián a harmadik nyolc találattal, míg a nánásiak részéről Újvári Zsolt tizenkettőt rámolt be idáig az ellenfelek hálójába, amivel második a táblázaton.

A Hajdúnánási GB FK – DEAC mérkőzés vasárnap 14 órakor veszi kezdetét a Nagy Norbert Sporttelepen, Hajdúnánáson.

Nehéz küzdelem vár a DASE focistáira

Másik premier ligás együttesünk, a DASE is idegenben, a listavezető Nyíradony VVTK katlanjában lép pályára vasárnap délután. A debreceni egyetemisták jelenleg a tizenegyedikek két győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel mutatójukkal, míg Orosz János tanítványai hét győzelemmel és két döntetlennel az élen állnak. Pöszmet Tibor csapata a múlt heti fordulóban egy végig kiegyenlített összecsapáson szenvedett 2-1-es vereséget a Hajdúszoboszlótól, míg az adonyiak 5-1-re tudtak diadalmaskodni a Derecske otthonában.

Az eddigi formák alapján tehát egy pontszerzés nagy fegyvertény lenne a DASE-tól, de persze bármi megtörténhet, talán éppen most okoz majd kellemes meglepetést a fiatal egyetemi csapat! A találkozó vasárnap 14 órakor kezdődik a Nyíradony VVTK Sporttelepen.

A DEAC II. itthon bizonyíthat

Nyolcadik fordulójánál tart a labdarúgó megye II. déli csoportjának mezőnye, a DEAC II.-höz ezúttal a Báránd KSE együttese érkezik. A házigazdák az előkelő második, míg a debreceni egyetemisták a nyolcadik pozícióból várhatják az összecsapást. A tavalyi ezüstérmes legutóbbi öt meccséből négyet megnyert, mindössze a Pocsaj ellen hullajtott két pontot. Katona László csapatánál a mutató három győzelem, két vereség. Mindkét gárda egyaránt huszonhat gólt rúgott, így a támadójáték hasonlónak mondható, ám a védelmek már másképp produkáltak.

A legeredményesebb játékos debreceni oldalon Bíró Roland, a bárándiaknál pedig Bíró Barna, mindketten hét gólig jutottak idáig a szezonban. Eltiltás miatt mindkét együttesből lesz egy-egy hiányzó, ellenfelünknél Katona Csaba, míg a mi oldalunkon Papp Gábor nem játszhat szombaton 14 órától az Egyetemi Sporttelepen.

A DEAC női futsalosai Tolnán vendégszerepelnek az NB1 5. fordulójában, a Brandmission Tolna-Mözs elleni mérkőzés kezdési időpontja október 16-a, vasárnap 17 óra.

A DEAC férfi kézilabda csapata Fehérgyarmaton játszik az NB2-es bajnokság eheti fordulójában: október 15-én, szombaton 18 órától küzdenek a bajnoki pontokért. 

Sajtóiroda