Microsoft: példaértékű együttműködés az IK-val

A Debreceni Egyetem Informatikai Karával folyó közös munkáról számolt be weboldalán a szoftvergyártó világcég. A vállalat és az IK között évek óta meglévő együttműködés révén a Microsoft által támogatott képzéseken vehetnek részt az egyetem hallgatói, akik a cég legújabb technológiáit ismerhetik meg és piacképes tanúsítványokat szerezhetnek.

A Debreceni Egyetem volt az egyik első hazai felsőoktatási intézmény, amely a Microsoft Learn for Educators (MSLE) programja segítségével beépítette tanterveibe a Microsoft technológiákat – írja honlapján a vállalat. A kezdeményezés révén a kurzusokon részt vevő hallgatók ingyenesen férhetnek hozzá a vállalat korszerű technológiákat megismertető tananyagaihoz, majd a képzés végén ingyenesen szerezhetnek tanúsítványokat a kar hivatalos vizsgaközpontjában. 

A cikkben kitérnek rá, hogy a DE Informatikai Kar programjaiba piacorientált, iparági szempontból releváns ismereteket és bizonyítványokat épít be, s ehhez a képzési szemlélethez illeszkednek a Microsoft speciális kurzusai. A beszámoló idézi Hajdu Andrást, a kar dékánját és Bérczes Tamás dékánhelyettest, akik kiemelték, hogy az oktatóknak és a hallgatóknak egyaránt lépést kell tartaniuk az informatika fejlődésével, az új technológiák megjelenésével. A Microsoft által támogatott képzések a naprakész tudás átadásában segítenek. 

- A Debreceni Egyetem Informatikai Kara piacképest tudást, speciális készségeket ad a hallgatóknak, akik így a diploma megszerzését követően szinte azonnal találhatnak maguknak állást. A képzett szakemberek ismereteinek bővítésében jelentős hozzáadott értékkel bír a Microsoft jelenléte, a világcég által támogatott kurzusoknak köszönhetően az egyetemisták Magyarországon elsőként olyan ingyenesen megszerezhető tanúsítványokra tehetnek szert, melyek révén a nemzetközi munkaerőpiacon is válogathatnak az elhelyezkedési lehetőségek között. A hallgatóink több mint negyede külföldi, nekik is nagy segítséget jelent a világcég és a kar együttműködése. Oktatóinkat is igyekeztünk felkészíteni ezekre a kihívásokra, így most már egyre többen rendelkeznek képesítéssel az Azure technológiákból – fogalmazott Hajdu András.

A vállalat és a DE Informatikai Kar közös kezdeményezésének eredményeként évente 150 hallgató tanul a Microsoft-kurzusokon, és eddig körülbelül 50 diák szerezte már meg a tanúsítványokat az AI-900: AI Fundamentals és az AZ-900: Azure Fundamentals vizsgákon. A kar tervei szerint tovább bővíti majd az MSLE-programot és még szorosabbra fűzi a kapcsolatot a Microsofttal. 

Sajtóközpont - BZ