Mérföldkő a debreceni veseátültetésben

Az ezredik vesetranszplantációt végezték el december 1-én a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Az új szerv egy 57 éves vásárosnaményi férfi életét változtatja meg.

Az első nem élődonoros (kadáver) veseátültetést 1991-ben hajtották végre Debrecenben, az élődonoros transzplantáció pedig 2010-ben indult el. A december 1-én végrehajtott ezredik veseátültetés újabb mérföldkőnek számít az idén 25 éves jubileumát ünneplő Vesetranszplantációs Központ történetében.

- Ez a szám is jelzi, hogy a debreceni veseátültetés töretlenül fejlődik. Az Eurotransplanthoz való 2013-as csatlakozás óta évente több mint ötven – élődonoros és kadáver – műtétet végeztünk a Sebészeti Klinikán, de több beavatkozásra is lenne kapacitás. A központ már most európai szintű szolgáltatást nyújt, és folyamatosan arra törekszünk, hogy a világszínvonalnak megfelelő körülményeket biztosítsunk a betegek számára – fogalmazott Nemes Balázs egyetemi docens, a Vesetranszplantációs Központ vezetője, aki az ezredik beültetést végezte.

A mintegy kétórás, nem élődonoros transzplantáció során egy 57 éves vásárosnaményi férfi kapott új vesét. Szabó Béla 2012 óta, kétnaponta járt vesedialízisre, így az új szervnek köszönhetően gyökeresen megváltozik az élete. Az átültetésre idén jelentkezett, arra azonban nem számított, hogy ilyen hamar sor kerül a beavatkozásra.

- Este fél 10 körül érkezett a riasztás, hogy másnap reggel jön értem a mentő és új vesét kapok. Nagyon boldog voltam, majd’ kiugrottam a bőrömből. Sokan két-három évet várnak az átültetésre, így hálás vagyok, hogy nekem ilyen hamar sikerült – fogalmazott a férfi, aki a műtét után pár nappal nagyszerűen érzi magát, és már a jövőt tervezgeti. Boldog, hogy mostantól nem kell minden második nap dialízisre járnia, és amint lehet, szeretne újra dolgozni.

A debreceni Vesetranszplantációs Központhoz jelenleg három megye – Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye – betegei érkeznek, de a kiváló adottságoknak köszönhetően ez a kör a jövőben akár jelentősen bővülhet. A centrum vezetője, Nemes Balázs szerint megvan a potenciális lehetőség arra, hogy az intézménynek ne csak az országon belül legyen meghatározó szerepe, hanem a határon átnyúló oktató-gyógyító központtá váljon.

E cél eléréséhez is hozzájárulhat, hogy a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán a 2015/16-os tanévben az országban egyedülálló módon Szerv és szövetátültetés alapjai elnevezésű kurzust indítottak. A tavaly még magyar nyelvű tanórákat az idei szemeszterben már angol nyelven hallgatják a diákok. A gyakorlatorientált képzés hamar népszerű lett, ebben a tanévben 67-en vették fel a kurzust.

Sajtóiroda-MM