Közművelődési szakemberek találkozója a DE-n

„Innovációk a művelődés és a felnőttképzés világában” címmel rendezett Tudományos Konferenciát és Szakmai Találkozót Durkó Mátyás emlékére június 23-24-én a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában.

A csütörtökön kezdődött kétnapos eseményre csaknem 200, a felsőoktatásban és a közművelődési intézmények különböző területein tevékenykedő szakember érkezett a Debreceni Egyetemre (DE), ahol idén 9. alkalommal rendeztek tanácskozást, tisztelegve az egykori tanszékalapító emléke előtt.

- A város életében mindig kiemelt szerepet töltött be a közművelődés, amelynek fontos tényezője az a szellemi és tudományos műhely, amit a Debreceni Egyetem jelent – fogalmazott köszöntőjében Puskás István. A város kulturális életéért felelős alpolgármestere kiemelte: a konferencia azon túl, hogy alkalmat teremt az információ és a tudásanyag cseréjére, azt a kohéziót is biztosítja a különböző területeken munkálkodó szakemberek számára, amely nélkül a közösségek építése elképzelhetetlen lenne.

A Durkó Mátyás Emlékkonferencia célja a közművelődési és felnőttképzési szakma, valamint az ahhoz tartozó képzések erősítése. A rendezvény lehetőséget biztosít a felsőoktatásban, a terepen dolgozók és a hallgatók közötti kapcsolatépítésre, közös gondolkodásra és együttműködések kialakítására.

– A Debreceni Egyetemen, illetve annak jogelőd intézményeiben több mint 60 éve folyamatosan működik a Durkó Mátyás alapította tanszék, amely ma már alap- és mesterszakon is lehetőséget teremt az utánpótlásnak a diplomaszerzésre – fogalmazott a megnyitón Bartha Elek. A DE oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: töretlen az érdeklődés a képzés iránt, amit bizonyít az évente kiadott diplomák magas száma is.

Az emlékkonferencia fontosságát jól jelzi, hogy az ország minden megyéjéből és a határon túlról is érkeztek jelenlegi és egykori felsőoktatásban dolgozó kollégák, hallgatók, valamint a felnőttképzésben és a közművelődésben tevékenykedő szakemberek.

A kétnapos esemény alatt idén is számos szakember számolt be legújabb kutatási eredményeiről. Plenáris előadást tartott Szabó Péter főiskolai tanár, a Kodolányi János Egyetem rektora, Juhász Erika, a DE Bölcsészettudományi Kar Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék vezetője, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója és Németh Balázs egyetemi docens, a Magyar Tudományos Akadémia Andragógia Albizottságának elnöke.

A szakmai találkozón a 3 plenáris előadás mellett 2 kerekasztal-beszélgetés, 53 szekcióelőadás és 19 poszterbemutató várta az érdeklődőket. Az előadások témái a felsőoktatási rendszer változásait elemezték, valamint áttekintették a felnőttképzés és a közművelődés aktuális trendjeit.

A konferencia keretében adták át a Durkó Mátyás Emlékérmet, amelyet 2006-ban alapított a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar akkori Andragógia Tanszéke, ma Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia Andragógia Albizottsága. A díj alapítóihoz csatlakozott 2020-ban a Nemzeti Művelődési Intézet is, így a három szervezet vezetői közösen adták át a kiemelkedő tudományos életműdíjat, amelyet idén Szabó Irma vehetett át.

A rendezvény szervezője a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete, társszervezői pedig a Nemzeti Művelődési Intézet, a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület, a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesülete, a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottság Andragógiai Albizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságának Nevelés-, Művelődéstudományi és Pszichológiai Albizottsága és a Művelődéstudományi és Andragógiai Szakbizottság.

Sajtóközpont - BZs