Kisgyermeknevelők VII. Szimpóziuma

A bölcsődei zenei és vizuális nevelés új módszerei álltak a középpontban a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar szakmai tanácskozásán Hajdúböszörményben. A keddi rendezvényen a témák elismert képviselői tartottak tájékoztató előadásokat a térség kisgyermeknevelői számára.

A DE hajdúböszörményi kara hetedik alkalommal adott otthont az Észak-alföldi és az Észak-magyarországi régió bölcsődéiben dolgozó kisgyermeknevelők szakmai tanácskozásának. A több mint 120 érdeklődőt vonzó rendezvény központi témája a művészetek megjelenése volt a bölcsődékben. 

A szimpóziumon a szakterület két kiemelkedő képviselője, a Magyar Örökség-díjas Gálné Gróh Ilona, a Ringató program megalkotója, valamint Az év művésze és Csanak József díjjal is kitüntetett Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője beszélt az újdonságokról.

Gálné Gróh Ilona a bölcsődei zenei nevelés, Láposi Terka a kisgyermekek vizuális nevelése témakörében tartotta meg előadását. A kisgyermeknevelés világában rejlő fejlődési, innovációs lehetőségeket színes példákon keresztül tették adoptálhatóvá a hallgatóság számára.


A délelőtti szakmai programot délután szekciókban folytatták a szakemberek. Az interaktív beszélgetéseken az érdeklődők közös énekléssel, bábozással élhették át együtt a művészet magával ragadó világát.

Sajtóközpont-TB