Mintegy 3600 végzős veheti át oklevelét a következő hetekben a Debreceni Egyetemen. A hirek.unideb.hu élőben közvetíti a diplomaosztókat. Elsőként június 15-én, pénteken az Általános Orvostudományi Kar tartja ünnepségét a Főépület Díszudvarán.

Évek óta hagyomány a Debreceni Egyetemen, hogy valamennyi kar a központi épületben rendezi diplomaosztó ünnepségét, ez alól egyedül a Zeneművészeti Kar a kivétel, ahol zenés koncerttel búcsúznak az intézménytől a Liszt teremben.

A végzősök számát tekintve több mint 600 hallgatóval a Bölcsészettudományi Kar a legnépesebb, de sokan, 300-an kapnak diplomát a Természettudományi Karon, illetve a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karon is.

Most hétvégén elsőként 106 medikus és medika veszi át doktori oklevelét Csernoch László tudományos rektorhelyettestől és Mátyus László dékántól a Főépület Díszudvarán június 15-én, pénteken 11 órakor kezdődő ünnepségen.

Szombaton 10 órakor kezdődik a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar ünnepsége, amelyen 150 friss diplomás vesz részt, a zeneművészek ünnepi koncerttel egybekötött rendezvényét pedig június 16-án, szombaton 14 órai kezdettel tartják, hagyományosan a kar Liszt termében, ahol a tudományos rektorhelyettes mellett Lakatos Péter dékán búcsúztatja a végzősöket.

Az ünnepségeket - a Zeneművészeti Kar kivételével - élőben közvetíti az egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja a hirek.unideb.hu oldalon.

Valamennyi ünnepi esemény ideje alatt nyitva tart a Főépület földszintjén a „babaszoba”, ahol a Lelkierő Egyesület munkatársainak segítségével kulturált környezetben lehet ellátni a legkisebbeket.

A diplomaosztók időpontjai ide kattintva olvashatók.

Sajtóiroda - BZs