Kanada ünnepe az egyetemen

A kanadai konföderáció fennállásának 150. évfordulója alkalmából Kanada magyarországi nagykövete, Isabelle Poupart is köszöntötte az egyetem Kanadisztikai Kutatóközpontjában rendezett egésznapos szimpózium résztvevőit.

- Világszerte megünneplik a kanadai konföderáció 150. évfordulóját. A Debreceni Egyetemen akadémiai formában, egy egésznapos angol nyelvű eseménnyel tisztelgünk a jeles alkalom előtt, a jog, irodalom, történelem, művészettörténet és a színház területéről elhangzó előadásokkal – mondta a március 3-i Kanada Nap megnyitóján Molnár Judit, a Debreceni Egyetem Kanadisztikai Tanulmányok Kutatóközpontjának vezetője.


- Napjainkban a kanadai értékeket a sokféleség, a konszenzus, a környezetvédelem és a fiatalság jelképezi. Ez utóbbi esetében rendkívül fontos az oktatás, az egyetemek, a csereprogramok és különféle tanulmányutak lehetőségeinek kiépítése – hangsúlyozta köszöntő beszédében Isabelle Poupart.

A rendezvény előtt több témában egyeztetett a nagykövettel Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.

- A Debreceni Egyetemen jelenleg 40 kanadai hallgató tanul. A magyar diákok azonban nem, vagy alig látogatnak el az észak-amerikai országba, pedig Kanada egyetemein mind az angol, mind pedig a francia nyelvet gyakorolhatnák. Ezért is lenne fontos a hallgatói, oktatói mobilitás erősítése, és akár Kanadával közös nemzetközi kutatócsoportok együttműködését is kialakíthatnánk a jövőben –foglalta össze a megbeszélésen elhangzottakat Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetében 1984 óta folynak kanadisztikai tanulmányok, amelyet a Magyarországon elsőként alakult Kanadisztikai Tanulmányok Kutatóközpontja fog össze.

Kanadában az 1867-es alkotmányos törvény hozta létre az államszövetséget. 1867.július 1-én alakult meg az egységes kanadai domínium, amikor Ontario, Québec, Új-Skócia és Új-Brunswick tartományok egy különálló, önkormányzattal rendelkező királyságot hoztak létre a Brit Birodalmon belül.

Sajtóiroda - BZs