Jótékony séta

A Debreceni Egyetemen gyógyuló leukémiás gyerekek kezelését támogatják a hétvégi jótékonysági sétán összegyűlt összegből.

Rollerral és babakocsival is érkeztek résztvevők vasárnap a Debreceni Egyetem Klinikai Központjához, hogy 10 000 lépéssel tegyenek saját egészségükért és beteg gyerekek gyógyulásáért. Az 5 km-es jótékonysági sétán körülbelül 120-an gyalogoltak az Egyetem sugárúttól a Füredi útig, át a Bem tér és Péterfia utcán, majd a Csapó utcán és a Pallagi úton végighaladva érkeztek vissza a Klinikához. Az akción a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt lehetett támogatni, akik a Klinikai Központ gyógyító munkáját segítik.

A felajánlásokból 105 ezer forint gyűlt össze, melyet az Amway Hungária megduplázott, a szervezet így összesen 210 ezer forint adományt kapott, amiből egyszer használatos eszközöket vásárolnak. A támogatásról szóló jelképes óriás csekket Hetey Attiláné, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagja vette át a DE KK Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszékén.

Az országos rendezvényt önkéntesek szervezték meg immár második alkalommal. Debrecen idén először csatlakozott a programhoz Budapest, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szolnok, Dunaújváros, Vác és Zalaegerszeg mellett.


Sajtóiroda-TB