A világ legjobb vonósai versenyeznek

A Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nyitókoncertjének adott otthont pénteken a Debreceni Egyetem Főépület Aulája. A komolyzenei megmérettetésen a világ legjobb fiatal vonósai mérik össze tudásukat, rangos nemzetközi zsűri előtt.

Először rendezik meg Debrecenben a versenyt, melyre negyvenöt országból kétszáz zenész jelentkezett, a válogatást követően pedig negyvennyolc fiatal szólista kapott meghívást. A Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nyitókoncertjét a Debreceni Egyetemen rendezték június 17-én. A négyfordulós komolyzenei mustrán 18 és 30 év közötti hegedű-, brácsa- és csellóművészek vesznek részt.

- Mintegy húsz éve a Debreceni Egyetem falai között zajlik és folyamatosan fejlődik a debreceni zeneművészeti felsőoktatás, a Zeneművészeti Kar széles képzési palettát kínál az ifjú muzsikusoknak. Debrecennek és az egyetemnek közös zenei hagyományai vannak, a DE része a zenei örökségnek és a zenei értékek létrehozásának is fontos helyszíne. A verseny nem csupán azt jelenti, hogy a zenészek előadják a műveket, a játék révén olyan értékeket közvetíthetnek, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak a hallgatóságra- hangsúlyozta a nyitórendezvényen Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

A versenyzők szólóban, majd zongorakísérettel, a döntőbe került legjobbak pedig egy-egy versenyműben a Kodály Filharmonikusok szólistáiként mutathatják meg tehetségüket.  

- Debrecen méltó otthona lesz a versenynek, amely egy merőben új zenei vállalkozás a városban. Nemzetközi megmérettetésről van szó, melynek hosszú távon szeretnénk teret adni a kulturális események között. Fontos a városnak a rendezvény, hiszen az ide érkező közönség nem csupán a helyi kulturális és zenei értékekkel, hanem Debrecen szépségeivel és különleges miliőjével is megismerkedhet, jó hírét viheti a megyeszékhelynek - fogalmazott köszöntőjében Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere.

A Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny fordulóit ingyenesen látogathatják az érdeklődők. Az első két fordulót június 18-22. között a Debreceni Zenedében, a zenekari döntőket pedig június 24-25-én a Kölcsey Központban rendezik meg. A program a megmérettetés hivatalos honlapján érhető el.


A kilenc fős, nemzetközi zsűrit a 85 éves Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzora elnöklése mellett Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Denis Severin (cselló, Genf, Bern), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amsterdam) és Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója alkotja.

Sajtóközpont – BZ