Vasárnapi focicsemege

Városi rangadót rendeznek vasárnap kora délután a Nagyerdei Stadionban, ahol a DEAC a DVSC II. vendége lesz a labdarúgó NB III-ban. Elkél a szurkolás a kosárcsapat szombati, hazai találkozóján illetve a junior amerikaifocisták bajnoki döntőjén is.

Labdarúgás – először ellenfélként
A második helyen álló labdarúgóinkra városi rangadó vár az NB III. Keleti csoportjának 15. fordulójában. Kondás Elemér játékosai a DVSC második csapatával mérik össze tudásukat vasárnap 13:00 órától a Nagyerdei Stadionban. A helyszínről kedves emlékeik lehetnek a drukkereknek, hiszen a DEAC szeptemberben ott búcsúztatta a Csákvárt a Magyar Kupától. Az együttesben több játékos és a vezetőedző, Kondás Elemér is ezer szállal kötődik a Lokihoz, így pikánsnak ígérkezik a hétvégi ütközet.

- A pillanatnyi forma fog dönteni a találkozón. Jól ismerik egymást a csapatok. A DVSC-t lendületes és képzett fiatalok alkotják. Emellett nagy kérdés, hogy kik fognak visszajátszani az NB I-es csapatból. Nálunk is vannak tehetséges és rutinos futballisták, így élvezetes mérkőzésre számítok. Számomra is különleges lesz ez a bajnoki, mivel sok időt töltöttem a Lokinál. Gyönyörű környezetben léphetünk pályára, ami szintén motiválóan hathat a fiúkra - nyilatkozta Kondás Elemér, aki először találkozik ellenfélként a piros-fehérekkel.
A megye I-ben a DEAC II. a sereghajtó Hajdúsámsonhoz utazik, míg a DASE a Hajdúböszörményt fogadja a Böszörményi úti campuson. Mindkét találkozó szombaton 13:00 órakor kezdődik.

Kosárlabda – nagyerdei rangadó
A KTE együttesét fogadja NB I/A-s bajnokin a DEAC férfi kosárlabdacsapata. A meccs szombaton 18:00 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A harmadik helyen álló kecskemétiek a szeptemberi szezonnyitó óta nem találtak legyőzőre, igaz, két mérkőzéssel kevesebbet játszottak a vetélytársaknál. A bemutatkozó meccsén sorsdöntő kosarat szerző Stefan Moody szerint az edzők a héten igyekeztek a lehető legjobban felkészíteni a DEAC-ot a rangadóra.

- Az biztos, hogy a KTE egy nagyon stabil csapat, nagyon jól játsszák a kettő-kettőket. A beilleszkedés eddig könnyen ment, jól kijövök a srácokkal, de egyelőre még csak a pályán tudtam megismerkedni velük, hiszen sűrű a program. Remélem nemsokára lehetőségünk lesz azon kívül is több időt tölteni egymással. Úgy érzem, hogy az elmúlt másfél hétben, mióta itt vagyok, egyre jobban összekovácsolódik a csapat, ami mindenképp pozitívum. Bízom benne, hogy szombaton is győztesen fogjuk elhagyni a pályát – zárta szavait Moody.

Jégkorong – erdélyi túra
Dupla erdélyi meccsen szerezhet újabb pontokat a DEAC jégkorongcsapata. A hokisok pénteken magyar idő szerint 17:30-tól a Gyergyói HK, majd vasárnap 16:00 órától a Corona Brasov csapatánál vendégeskednek. Jövő hét szerdán aztán hazai Magyar Kupa találkozó következik. A DEAC a szlovák extraligás MAC Újbudát fogadja a negyeddöntő első meccsén, a Derék utcán.

Futsal – egyszer már sikerült
A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Veszprém elleni mérkőzéssel zárják a hetet. Elek Gergő együttese pénteken 18.30-tól fogadja a kilencedik helyen álló riválist a DESOK-ban. Rácz Zsolték az első fordulóban már felülmúlták a veszprémieket, és ezúttal is erre készülnek.

- Az augusztusi összecsapásból bátran kiindulhatunk. Akkor a kiváló csapatmunkának köszönhetően tudtuk elérni a bravúrt. Egymásért is küzdöttünk, hasonló mentalitásra lesz szükség pénteken. Riválisunk egy gyors és dinamikus együttes, amelynek egyik kulcsembere Tatai József. Az összecsapáson a védekezésünk lesz kulcsfontosságú - nyilatkozta Rácz Zsolt, aki hozzátette, a céljuk a három pont begyűjtése.

Röplabda – hazai derbi
Férfi röpiseink a Dunaferr után újabb Fejér megyei gárdát látnak vendégül a bajnokságban. Fodor Antal együttese a Fehérvárral mérkőzik meg vasárnap 18:00 órától a DESOK-ban. A MÁV Előre-Bericap jelenleg az utolsó helyen szerénykedik a táblázaton, egyetlen győzelmüket pont Tóth Andrásék ellen aratták. A vezetőedző úgy véli, ha a fiúk meg tudják ismételni az MK-meccsen nyújtott jó teljesítményüket a fehérváriak ellen, reális esélyük lesz a fontos győzelemre.
Az NB II-ben szereplő lányok vasárnap 15 órától a DVTK otthonában vizitálnak.

Floorball – pontokért mennek
Szombaton 11:50-től ismét idegenbeli fellépés vár az éllovas egyetemi csapatra a Salming OB I. 7. fordulójában. Varga Tibor legénysége ezúttal az Origo vendége lesz. Az előzetes várakozások és a forma alapján a párharc esélyese a DEAC, ettől függetlenül természetesen teljes erőbedobással készül a mérkőzésre a fekete-fehér legénység.

Kézilabda – veretlenek maradnának
A továbbra is listavezető férfi kézilabdacsapat legközelebb péntek este 18:30-tól lép pályára az NB II. Észak-keleti csoportjában. A megyei rivális, a kilencedik helyen álló HTE elleni találkozót kivételesen a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusának sportcsarnokában rendezik. Ha a DEAC nyer, úgy már zsinórban a hetedik győzelmét aratja.

Amerikai futball – történelmet írhatnak
Debrecenben rendezik az U19-es amerikaifutball bajnokság döntőjét, a Junior Bowlt. A házigazda DEAC Gladiators először, míg a rekordbajnok Budapest Wolves kilencedik alkalommal hódíthatja el a trófeát. A finálé vasárnap 13:00 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcán, a Gyulai István Atlétikai Stadionban.

További részletek az egyetemi sportklub hivatalos honlapján: www.deac.hu.
DEAC/PKZs.