Válogatott képversek a Szigetben

Majdnem száz pályamű érkezett a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója és a magyar költészet napja alkalmából hirdetett versíró pályázatára. Idén blackout poetry és képvers műfajokban lehetett jelentkezni. A legjobban sikerült alkotásokból tárlatot állítottak össze a könyvtár munkatársai a Szigetben.

A versíró pályázaton - kiemelve Csokonai születésének évfordulóját - a jelentkezőknek olyan műveket kellett alkotniuk, melyek szorosan kapcsolódnak a költő munkásságához. Csaknem száz pályamű érkezett a DEENK felhívására. Bárhonnan lehetett jelentkezni, egyetemisták mellett középiskolás diákok is elküldhették munkáikat. A legtöbb pályamű Hajdú-Bihar vármegyéből érkezett.

Fontos kritérium volt, hogy a versek hangulata, megjelenítésének stílusa egyedi, fiatalos legyen, egyúttal komoly művészi értékkel bírjon és illeszkedjen a feldolgozott költemény tartalmi mondanivalójához, gondolatiságához. A beküldött alkotásokat négytagú zsűri értékelte, majd kiválasztotta az általuk legjobbnak ítélt munkákat.

A legkiemelkedőbb képversekből és blackout poetrykből állította össze legújabb kiállításának anyagát a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a Szigetben. A tárlaton összesen huszonnégy kiválasztott munka látható egészen szeptember végéig, a könyvtár nyitvatartási idejében.

Ezzel egyidejűleg - kapcsolódva Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójához, valamint a magyar költészet napjához - a Bölcsészettudományi Könyvtár Kutatótermében az író régi és ritka köteteiből látható tárlat, melyen többek között olyan kuriózumok tekinthetők meg, mint például a Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon 1804-es kiadása.  

A versíró pályázat végeredménye:
I. helyezett: Jóljárt Anita
II. helyezett: Csizmadia Bodza Réka
III. helyezett: Katona Marcella

Szkholion különdíj: Csizmadia Rege Borbála
A legszebb vizuális adaptáció különdíj: Tóth Sára, Petró Zalán
DEENK különdíj: Balog Jenő

Sajtóközpont - BZ