Tradíció és fejlődés a női klinikán

A Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet elmúlt ötéves tevékenységéről, az oktatás, kutatás és betegellátás terén elért eredményeiről számoltak be kedden a DAB Székházban tartott tudományos ülésen.

- Három új szakrendeléssel bővült a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája.  Az urogynecologiai (nőgyógyászati urológia), az endometriózis, valamint a várandós kardiológiai szakrendelés létrejötte jelentős előrelépés a klinika életében – számolt be Póka Róbert igazgató a klinika ötéves eredményeiről tartott előadásában.

Az ellátás legmagasabb szintjén álló, hármas progresszivitási szintű intézményben, évente 60 ezer járóbeteget és 10 ezer fekvőbeteget látnak el. Az elmúlt 5 évben 4 százalékkal emelkedett a szülésszám, ami kiemelkedő eredmény az országos 1,5 százalékhoz képest.

Póka Róbert beszámolójában kiemelte: az elmúlt öt évben a császármetszéses szülések aránya stabilan 38-39 százalék körül alakult, ami megegyezik az országos átlaggal.


- Nincs olyan egyetemi klinika, ahol a császármetszések aránya 45 százalék alatt lenne, kivéve a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája – hangsúlyozta a professzor, akit 2013-ban az orvoskar „Kiváló Oktató” címmel tüntetett ki, és az elmúlt 5 esztendőben 2 alkalommal választották „Az Év oktatójának”.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet 2013 óta csaknem 4000 orvostanhallgató, az angol nyelvű orvosképzésben pedig 3500 diák oktatásában vett részt. Az intézet emellett az Egészségügyi, a Fogorvostudományi, a Gyógyszerésztudományi és a Népegészségügyi Kar képzéseiben is jelentős szerepet vállal.

- A szervezeti innovációnak köszönhetően az oktatáshoz illesztettük a munkaszervezést, fejlesztettük a gyakorlati oktatást, blokkgyakorlatokat vezettünk be, és a tananyag fejlesztésében is aktívan részt vettünk – sorolta a képzésben megvalósult újításokat Póka Róbert.

A klinikán egyébként 2013-ban egyedülálló protokoll zsebkönyvet vezettek be, 2014-ben pedig az intézmény újra megkapta a Bababarát Kórház címet, melyet 1992-ben Európában elsőként nyert el.

- A klinikán dolgozók kiváló szakértelmükkel, szakmaiságukkal évtizedek óta fémjelzik a hazai és a nemzetközi szülészeti, nőgyógyászati szakmát – emelte ki beszédében Papp Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar tudományos dékánhelyettese, aki a kar nevében oklevelet adott át az idén 70 éves Hernádi Zoltán szülész-nőgyógyász professzornak, a Nőgyógyászati Onkológia Tanszék alapítójának.

Sajtóiroda-MM