Születésnapi gálakoncert

Kollégái, egykori növendékei és a jelenlegi hallgatók különleges hangversennyel köszöntötték szerda este a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának leköszönő dékánját. Szilvássy Zoltán rektor Pro Universitate-díjat adott át Duffek Mihálynak a Liszt teremben tartott ünnepi eseményen.

Kantáta, fagottverseny, tangó, opera- és operett-részletek is felcsendültek október 11-én a Zeneművészeti Kar Liszt termében a Duffek Mihály tiszteletére rendezett gálakoncerten. A 65. életévébe lépő, leköszönő dékánt különleges produkciókkal köszöntötték egykori tanítványai, kollégái és a hallgatók. Két zongorán szólaltatták meg például a Paganini variációkat Lutoslawsky-tól és nyolckezes átiratban adták elő Hacsaturján Kardtáncát.


Ahogy az előadók, úgy az egyetem rektora is barátjaként üdvözölte Duffek Mihályt, aki 25 éven át irányította a debreceni zenei felsőoktatást és vezetői megbízatása lejárta után is a Zeneművészeti Kar oktatója marad. Szilvássy Zoltán Pro Universitate-díjat adott át a leköszönő dékánnak.


- 1972-ben lettem diákja ennek az iskolának, majd a diplomaszerzés után két évvel visszatértem tanítani. Azóta ez a második otthonom. Azért pedig, hogy sikeres volt az elmúlt 25 év munkája, rengeteg kollégának hálával tartozom – mondta elérzékenyülve a leköszönő dékán.

Duffek Mihály maga is leült a Steinway zongorához, Mozart c-moll fantázia című darabját játszotta a tiszteletére megjelent vendégeknek.

 

Hivatalban az új dékán

A Zeneművészeti Kar dékánja 2017. október elsejétől Lakatos Péter, aki 22 évvel ezelőtt érkezett Debrecenbe zongoratanárnak, miután megszerezte diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A kar egyetemi docense, zongora főtárgy, kamarazene, kíséret, lapról játék tárgyak tanára, valamint csembaló speciális kollégiumot is vezetett korábban.

Szólistaként és kamarapartnerként – többek között testvérével, Lakatos Györggyel, a Zeneakadémia tanszékvezető fagottművészével  – rendszeresen koncertezik mind a mai napig, ugyanakkor a közéletben is aktív szerepet vállal. Húszéves lelkészi pályája során több nagyszabású, keresztény elkötelezettségű rendezvénynek volt főszervezője, többek között Händel: Messiás című oratóriumának három estés előadásának, illetve a magyarországi kis- és nagyegyházi, evangéliumi gyülekezetek nyári egyházzenei képzésének alapítója.

A Zeneművészeti Kar irányításában eddig dékánhelyettesként vett részt. Jövőbeli céljai között szerepel a Liszt terem, valamint a kar épületében található kollégium már korábban is tervezett belső felújítása.

- Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a zenei élet, amit képviselünk, minél hatékonyabban megjelenjen az egyetem és a város mindennapjaiban. Az évente sikeresen megvalósuló találkozóink és versenyeink finanszírozását szeretném megerősíteni, illetve a tavaly először megrendezett zenepedagógiai konferencia folytatását is tervezem, hogy a tudomány különböző területein meg tudjuk mutatni értékeinket – sorolja Lakatos Péter.

A debreceni Zeneművészeti Kar több mint 200 hallgatójával és 60 oktatójával az ország második legnépesebb zenei felsőoktatási képzőhelye a Zeneakadémia után. Alapképzésben a klasszikus orgonától a fagotton és éneken át az egyházzene-kórusvezetésig összesen több mint húsz szakirányt választhatnak a fiatalok. Emellett osztatlan zenetanár- és zeneművész tanárképzést is folytat az intézmény, amely 14 szakirányt kínál előadóművész mesterképzésben résztvevőknek. A kar képzési palettája jövőre bővül, a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen tervezett könnyűzenei speciál kollégium februárban beindulhat Debrecenben.

- A Füredi út 44. szám alatti épület külső felújítása már megtörtént, a legfelső szint pedig már stúdiófelvételekre is alkalmas. A hangszerek beszerzése folyamatban van, februárban dob, basszus- és szólógitár, billentyű és ének tematikával megkezdődhet a képzés, a speciál kollégiumra külföldi hallgatók is jelentkezhetnek – tette hozzá az új dékán.

 

Sajtóiroda - TH