Sikerrel zárt hétvége

A Debreceni Egyetem jégkorongozói mindkét mérkőzésüket megnyerték. Győztek a kosarasok, a röplabdázók és a labdarúgók is.

Jégkorong
Jól sikerült az elmúlt három nap a DEAC jégkorongozói számára, hiszen pénteken a Dunaújvárosi Acélbikák ellen nyertek 3-2-re, míg vasárnap a FEHA19 fölött arattak 5-3-as győzelmet.

- Ez a csapat már sokszor bebizonyította, hogy nem lehet lebecsülni. Az ellenfelek most is olyan erőket mozgósítottak és olyan nyomást tettek ránk, főleg az emberhátrányos játékunknál, amivel nehéz volt megbirkózni. Amikor dolgozunk és keményen beleállunk a mérkőzésbe, akkor persze jön a szerencse is. Összességében boldogok vagyunk és megyünk tovább – fogalmazott Kecskeméti Áron másodedző.

Kosárlabda
Ötpontos, 83-78-as győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I/A 9. fordulójában a Naturtex-SZTE-Szedeák felett.

- Szeretném megköszönni a szurkolók támogatását! Ugyan jól felkészültünk, de a játékosoknak óriási szükségük van az extra energiákra, amit a drukkerek tudnak adni mérkőzés közben. Nagyon koncentráltunk arra, hogy a harmadik negyedben ezúttal ne essünk össze és magas intenzitással tudjunk kijönni, ami most jól sikerült, plusz a játékosok 150 százalékot nyújtva egymásért küzdöttek. Természetesen csúsztak be hibák, de a remek csapatjáték és az, hogy szépen járt a labda, meghozta az eredményét. Még egyszer köszönöm a szurkolóknak, hogy a nehéz időszak ellenére is mellettünk álltak a mai napon – értékelt David Dedek vezetőedző.

Röplabda
A DEAC röplabdázói hatalmas küzdelemben 3-1-re legyőzték hazai pályán a Kecskemét gárdáját. Az első szettet még a vendégek nyerték, ám a folytatásban a mieink a maguk javára fordították a találkozót.

A DEAC női röplabdázói két vereség után a második helyen álló Palota ellen próbáltak javítani szombaton a DESOK-ban. Sikerrel tették, 3:2-re nyertek és ezzel megszakadt a rossz sorozatuk.

Labdarúgás
Ha nehezen is, de megszerezte a három pontot a DEAC labdarúgócsapata az NB III 19. fordulójában. Sándor Tamás legénysége a sereghajtó Békéscsabát fogadta és nyert, Rauf 44. percben szerzett góljával.