Rangos elismerést kapott a DE kutatója

Talentum-díjat kapott Matta Csaba, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának adjunktusa. A Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) a kitüntetéssel a kutató kiemelkedő tudományos tevékenységét ismerte el.


Matta Csabát, a Debreceni Egyetem Anatómiai, Szövet és Fejlődéstani Intézetének egyetemi adjunktusát a porcképződés génexpressziós mintázatának feltárása és a porcregenerációs eljárások elősegítése érdekében végzett munkájáért díjazták. 

-    Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy idén én nyertem el a Debreceni Egyetem szakemberei közül a Talentum-díjat. Hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy a tavalyi díjazott, Székvölgyi Lóránt után én is ebben az elismerésben részesültem. Természetesen a kitüntetés nem kizárólag az én érdemem, hiszen minden kutatás csapatmunka. Ezúton is szeretném megköszönni a kutatócsoportom tagjainak azt, hogy együtt dolgozunk, hiszen az érdem közös. Az elismerés egyben azt is mutatja, hogy amit csinálunk, azzal érdemes foglalkozni – mondta a hirek.unideb.hu-nak Matta Csaba, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának adjunktusa. 

Matta Csaba jelenleg a Chondro-omikai kutatócsoport vezetője. A kutatócsoport célja a porcképződés molekuláris folyamatainak globális szemléletű vizsgálata. Kutatásaik jelenleg a differenciálódó porcsejtek sejtfelszíni fehérjeösszetételének (amit surfaceome-nak nevezünk) vizsgálatára és új biomarkerek felfedezésére összpontosulnak.  

-    Kutatásainkat is ebben az irányban szeretnénk folytatni, illetve széles nemzetközi kollaborációs hálózatomnak köszönhetően egyre inkább szeretnénk bekapcsolódni oszteoarthritiszes ízületekből származó sejtek vizsgálatába is – tette hozzá a szakember. 

Matta Csaba 2004-ben végzett a Debreceni Egyetemen molekuláris biológus és angol szakfordító szakon. PhD-témáján az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben dolgozott. A kutatás a differenciálódó porcsejtek kalcium-jelátviteli útvonalainak tanulmányozására irányult. A PhD megszerzését követően külföldre pályázott, és 2014-2016 között Marie Sklodowska-Curie ösztöndíjjal Ali Mobasheri kutatócsoportjában dolgozott az angliai University of Surrey-n, ahol oszteoarthritiszes térdízületből származó porc-progenitorsejtek ioncsatorna-összetételét és azok funkcióját tanulmányozta. A kétéves ösztöndíj végén visszatért a Debreceni Egyetemre, majd 2018-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Prémium posztdoktori ösztöndíját. Ennek során azt vizsgálta, hogy a mechanikai ingerek képesek-e szinkronizálni a differenciálódó porcsejtek biológiai óráját. 

A Talentum-díjat 2013-ban hozta létre a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány. Az elismerésre érdemes kutatót az alapítvány kuratóriuma és a Nemzeti Tudósképző Akadémia szakmai vezetése választja ki. Az elismerést idén négy kutató érdemelte ki. 

Sajtóközpont - CzA