Rangadókra hangolódva

A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának futsalosai és floorballosai is rangadót játszanak a hétvégén. Előbbi együttes az NB I-ben maradásért küzd, míg utóbbi a Magyar Kupa-elődöntőbe jutásért játszik.

Futsal – a Fradit fogadják


Az aranyéremre is esélyes, listavezető Mezei-Vill elleni, megyei derbi után igazi rangadó vár az egyetemi futsalosokra. Elek Gergő tanítványai az NB I. 13. fordulójában a közvetlen üldöző Ferencvárost fogadják pénteken 18 órától a DESOK-ban. A meccs a bennmaradás szempontjából kiemelten fontos, hiszen a két csapat azonos pontszámmal áll a tízcsapatos bajnokság 7. és 8. helyén. A DEAC éppen az FTC ellen kezdte gyűjteni a pontokat ősszel, a csapat tagjai most is borsot törnének a zöld-fehérek orra alá.


- Az első meccshez képest nagyobb dominanciát, labdabirtoklást, felállt védelem ellen több, „minőségibb” támadásvezetést várok. Ezzel ki is lehet kapni, és lehet enélkül is nyerni, de ezt várom! – hangsúlyozta a találkozó előtt a vezetőedző, Elek Gergő.


 

Floorball – tét a Final Four

Fontos összecsapás vár szombaton a DEAC floorball csapatára is. Az OB II-ben éllovas debreceni egyetemisták a Salming OB I középházában állomásozó Phoenix Wizards együttesét fogadják Magyar Kupa találkozón. A tét a legjobb négy közé kerülés. Fábián Donát, a DEAC támadója bizakodóan tekint a szombati mérkőzés elé. 

- Kíváncsian várom a hétvégi mérkőzést, hiszen az idei szezonbeli szereplésünk eddigi talán legerősebb ellenfelét fogadjuk hazai pályán. Rutinos és ügyes játékosok ellen fogunk megmérkőzni, ez új kihívás egyéni és csapat szinten is – emelte ki Fábián Donát, aki kitért arra is, hogy a sikerhez letisztult, okos játék és komoly csapatmunka kell.
A találkozó szombaton 18:30-kor kezdődik a Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnokában, a Böszörményi úti campuson.

 


Női röplabda – idegenben pattogtatnak


A DEAC női röplabdacsapatára nehéz feladat vár a hétvégén. Az egyetemista hölgyek a tavaly még NB I-es DVTK otthonában lépnek pályára az NB II-es küzdelemsorozatban. A mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik Miskolcon.


 

Férfi röplabda – Duna-parti látogatás


A sereghajtó debreceni férfi röplabda együttesnek ugyancsak idegenben kell helytállnia, vasárnap 16.30-tól a 8. helyezett Dunaferr SE vendégeként lép pályára.


 

Kosárlabda – hazai csata következik


Az amatőr bajnokágban szereplő kosaras hölgyek hétfői, hazai bajnokira készülnek. Január 15-én 19.30-kor fogadják a listavezető és ezidáig hibátlanul teljesítő Csata Diáksport Egyesületet az egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában.

 

DEAC