Kosaras szombat

Harmadik sikerére hajt hétvégén a DEAC férfi kosárlabdacsapata. A fiúk hazai közönségük előtt gyűjtenék tovább a bajnoki pontokat. Szintén debreceni derbi vár a focistákra, a többi egyetemi alakulat pedig idegenben próbál szerencsét.

Kosárlabda – a Sopron érkezik
A Sopron KC együttesét fogadja a DEAC kosárlabdacsapata szombaton az Oláh Gábor utcán, az NB I/A. 3. fordulójában. A szezont két sikerrel indító hajdúságiak a 17 órától kezdődő találkozón tovább folytathatják győzelmi sorozatukat. Kovács Adrián vezetőedző sokkal nehezebb mérkőzésre számít, mint amilyen az előző kettő volt.

- A héten folyamatosan készülünk belőlük, főleg arra, hogy a két hátvédjük a csapat pontjainak több, mint ötven százalékát dobja. Sokat van a kezükben a labda, de ami még ennél is fontosabb, hogy a gyorsindításaikat és a kettő-kettőiket limitálni tudjuk. Saját játékunkban is szeretném, ha előrelépnénk, a két siker ellenére azért van még bőven mit kijavítani – zárta szavait a szakember.

Jégkorong – kétszer vendégként
Újabb két idegenbeli meccs vár a DEAC jégkorongozóira. A csapat előbb péntek este 18:00 órától a Hokiklub Budapest otthonában vendégszerepel. Molnár Dávid, az egyetemi együttes támadója szerint a csíkiak elleni győztes találkozón sikerült visszatérni a helyes útra.

- Az az idegenbeli siker nagyon jó lendületet adott a csapatnak, mint ahogyan az is, hogy David Rutherford személyében egy új igazolásunk is bemutatkozik péntek este a KMH ellen. Mindenképpen szeretnénk elhozni onnan is a három pontot, és minél hosszabbra nyújtani a nyerő szériánkat – mondta a fiatal debreceni csatár.
A fiúk hétfőn 18:00 órától a Fehérvári Titánok otthonában igyekeznek majd újabb Erste Liga pontokat gyűjteni. Ezt a meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

Röplabda – „vendégségbe” mennek
A MÁV Előre vendégeként lép pályára hétvégén a DEAC NB I-es férfi röplabdacsapata. A találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik Székesfehérváron. Fazekas Balázs, az együttes játékosa nehéz meccsre számít.

- Ennek ellenére nyerni szeretnénk. Nagyon örülnék, ha három szett alatt tudnánk elintézni a mérkőzést. Sajnos ezúttal sem lesz teljes a keretünk, a hiányzók pótlása nehéz feladatnak ígérkezik, de állunk elébe - fogalmazott.
Hétvégén már a lányoknak is szurkolhatunk az U21-NB II. Női Bajnokság Kelet - B csoportjában. Az első találkozót Gödöllőn játsszák Kuszkó Zsolt tanítványai vasárnap 15 órától.

Floorball – jöjjön a negyedik!
Keleti rangadó vár vasárnap 14:30-tól a DEAC OB I-es férfi floorballcsapatára. Az eddig háromból három meccset megnyerő, és ezzel listavezető egyetemisták a második helyezett Kazincbarcika vendégei lesznek.

Labdarúgás – pontokat szeretnének
Futballistáink ezúttal szombaton vívják meg aktuális bajnokijukat az NB III. Keleti csoportjában. Kondás Elemér alakulata 14.30-tól az ESMTK-t fogadja a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban. Labdarúgóink az előző játéknapon nagy bravúrt mutattak be, hiszen megszakították a Cegléd veretlenségi sorozatát.

- Igyekszünk itthon tartani a három pontot. Amennyiben mindenki maximálisan odateszi magát, jó esélyt látok a diadalra. A legutóbbi hazai meccsünket elveszítettük, így a szurkolóinkat is szeretnénk kárpótolni - vélekedett Sidibe Ibrahima, aki ebben a szezonban már hat találattal vétette észre magát.
A megyei első osztályban DEAC II.- Hajdúhadház találkozó lesz szombaton 14 órától a Böszörményi úti campus focipályáján, míg a DASE vasárnap ugyanekkor a Vámospércset fogadja szintén a Böszörményi úton.

Kézilabda – „szomszédharc”
Megyei rangadót rendeznek vasárnap a kézilabda NB II. Észak-keleti csoportjában. A listavezető DEAC-os fiúk Nádudvaron vizitálnak 17 órától a bajnokság ötödik fordulójában.

További részletek a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club hivatalos weboldalán, a www.deac.hu-n.

DEAC/PKZs.