Jön az új Egyetemi Élet!

A 100 éves az egyetemi könyvtárat bemutató sorozat indul az Egyetemi Élet csütörtökön megjelenő legfrissebb számában. A lap emellett beszámol az 56-os videópályázat sikeréről, a 40 éve végzett orvosok találkozójáról és a legfrissebb sportsikerekről is.

Az újság új sorozatot indít abból az alkalomból, hogy centenáriumát ünnepli idén az Egyetemi Könyvtár. Az intézmény Főépületbe költözése egy majd’ 17 évig tartó ideiglenes állapotnak vetett véget 1933-ban. Az itt található Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtár azóta is ezen az impozáns, sajátos atmoszférájú helyen található, de egyébként a DEENK csaknem valamennyi campuson várja olvasóit. A lap elsőként a 2001-ben létrejött önálló orvoskari könyvtár csaknem hat évtizedes történetét mutatja be.


A Debreceni Egyetem és Debrecen Önkormányzata közösen hirdette meg a „Te ’56-od a Mi 56-unk” című videópályázatot. Bizony nem egyszerű feladat egy néhány perces videó elkészítése egy olyan nemzedék számára, amely ténylegesen csak a könyvekből és történetekből ismerheti a magyar történelem egyik legfontosabb eseménysorozatát. A beérkezett huszonkét pályamű azonban jól mutatja, hogy a fiatalok érzékenyek erre a témára. Az újságból megtudhatjuk, kik a nyertesei a pályázatnak, és az is kiderül, mikor, hol láthatóak a díjazott alkotások.


Kedves hangú beszámoló olvasható az újságban az 1976-ban végzett egykori orvostanhallgatók találkozójáról, akik közül több mint százan jöttek vissza egy nap erejéig Debrecenbe, ahol a jókedvű történetek felidézésével újra diáknak érezhették magukat.


Színes interjú készült az Egyesült Királyság budapesti nagykövetével, Iain Lindsay-vel, aki harmincöt éve dolgozik diplomataként. Tavaly augusztus óta barátkozik a magyarral, de nemcsak a nyelvet tanulja, hanem a gazdag történelem és kultúra, illetve a magyar emberek is érdeklik. A beszélgetés az október 17-én a város és az egyetem British Telecommal kötött együttműködésének aláírásakor készült.


Sajtóiroda - BZs

 

Dokumentumok