Intelligens üzletfejlesztés

Hazai és romániai vállalkozóknak mutatták be a pénzügyi döntéshozatalban alkalmazható számítógépes intelligencia lehetőségeit kedden, a Debreceni Egyetemen. A Böszörményi úti campuson tartott workshopon a Nagyváradi Egyetem szakemberei is részt vettek.

A két egyetem 2018-ban indult projektjének átfogó célja a határon átnyúló intézményi együttműködés elősegítése a vállalati pénzügyek területén végzett számítástechnikai intelligencia kutatásokban.

- Intenzív tapasztalatcserével és tudásátadással szeretnénk előremozdítani a Nagyváradi Egyetemmel való kapcsolatot, így workshopok keretében mondjuk el a rendelkezésünkre álló szaktudást az egyetemi hallgatóknak, valamint a vállalkozásoknak – tájékoztatott Fenyves Veronika, a DE Gazdaságtudományi Kar (GTK) egyetemi docense, a pályázat szakmai vezetője.

A július 30-ai rendezvényen hazai és romániai cégek képviselőinek mutatták be a projekt kínálta üzletfejlesztési lehetőségeket. Az esemény a tapasztalatcserére is alkalmat adott a két ország vállalkozóinak, továbbá beszámoltak a román-magyar határ menti régióban készült közös tanulmány hazai eredményeiről.

A Nagyváradi Egyetem és  a Debreceni Egyetem 2020 május végéig tartó együttműködésének keretében a GTK Számviteli és Pénzügyi Intézete a vállalatok pénzügyi döntéshozatalát támogató szoftverek beszerzését is vállalta.

- Ezekkel a szoftverekkel olyan modellek készülnek, amelyek bemutatják, hogyan lehet a számítógépes, üzleti intelligenciát a vállalkozásokban alkalmazni. Pénzügyi elemzést, dinamikus táblázatokat lehet velük készíteni. Egyes szoftverek a kockázatelemzést, a vállalati tervezést szolgálják és szimulációs lehetőségeket nyújtanak – részletezte Tarnóczi Tibor egyetemi docens.

A DE GTK Számviteli és Pénzügyi Intézet szakembere hozzátette: a hallgatóknak is fontos megismerniük ezeket a szoftvereket, ezért kiemelt cél, hogy azok az oktatásban is helyet kapjanak.

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretén belül megvalósuló pályázat révén a jövőben Nagyváradon és Debrecenben is tartanak majd olyan számítógépes intelligencia napot, ahol a szélesebb vállalkozói rétegnek mutatják be az üzletfejlesztést és pénzügyi döntéshozatalt segítő programok használatát.

(„Kutatási tevékenységeken alapuló intézményi együttműködés szakértők képzésével, a vállalatok számítástechnikai intelligencia felhasználásával történő pénzügyi döntéshozatalainak területén” című, 
ROHU217 azonosítójú projekt)

Sajtóiroda-MM