„Hagyj nyomot magad után!”

Iskola- és óvodalátogatás, véradás, közös futás – csak néhány program az idei SocialErasmus hét programjai közül, amelyek közös tulajdonsága, hogy valamennyi a társadalmi változások fontosságára hívja fel a figyelmet.

Idén ünnepli harminc éves fennállását az Erasmus-program, aminek elmaradhatatlan része a SocialErasmus hét is. A szociális kampány célja, hogy megmutassák: a mobilitáshoz hozzátartozik az önkéntesség is. „Hagyj nyomot magad után” – ezekkel a hívószavakkal invitálja a helyi- és a cserehallgatókat a nemzetközi önkéntes projekt, mellyel azt igyekszik kifejezni, hogy tegyünk közösen a társadalmi változásokért. A negyven ország részvételével megvalósuló kampányhoz a Debreceni Egyetem külügyi szervezetei – a Hallgatói Külügyi Bizottság, valamint az Erasmus Student Networtk Debrecen (ESN Debrecen) – is csatlakoztak március 27. és április 9. között, két hétre meghosszabbítva a rendezvényt.


Az ESN csapata iskolalátogatással nyitotta meg a programsorozatot , melynek részeként a Fazekas Mihály Gimnázium diákjainak beszéltek a mobilitás jelentőségéről. Már három éve tartanak fent kapcsolatot a középfokú intézménnyel, ahol közkedvelt eseményként szerepelnek a külföldi hallgatók Erasmus-tapasztalatai és élménybeszámolói. Idén első alkalommal pedig egy új partnerintézménynél, a Mechwart András Szakközépiskolánál is jártak a csereprogramok népszerűsítésének jegyében.


Az Egészségügyi Bizottsággal közösen szervezett véradás is a SocialErasmus Hét része volt, amelyre – az Országos Felsőoktatási Véradóversenyhez is csatlakozva – ötvenöt hallgató jelentkezett donorként.
A Rotary Futáson is részt vettek a külföldi hallgatók, ahol a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatva lila színben és lila léggömbökkel futották végig az 1993 méter hosszú távot.


A szociális hét zárásaként a Debreceni Egyetem Óvodájába látogattak el az Erasmus-hallgatók, ahol a szervezőkkel közösen olvastak fel meséket a gyermekeknek angolul és magyarul egyaránt.


- Az óvodalátogatást arra a tematikára építettük fel, hogy április 2-án tartjuk a gyermekkönyvek nemzetközi világnapját. Nem volt kérdéses, hogy mesékkel készülünk a legkisebbeknek, akik angolul és magyarul is meghallgathatták a történeteket. A meseolvasást közös éneklés, mondókák és játékok követték. A nyelvtanuláshoz hasonlóan mások megismerését és elfogadását sem lehet elég korán kezdeni.  Az elmúlt héten a szolidaritás jegyében igyekeztünk a mobilitást és az önkéntességet is népszerűsíteni – fogalmazott Faragó Hajnalka, az ESN Debrecen helyi koordinátora, a SocialErasmus Hét főszervezője.

DEHDK Sajtóiroda- HO.