Fiatalok és tehetségesek

Hamarosan átveszi diplomáját a Debreceni Egyetemen a gyógyszerész Gyermán Anna és Varga Gábor leendő gyermeksebész, akiket a közelmúltban Magyarország 50 legtehetségesebb fiatalja közé választott a La femme magazin.

Nagy tervekkel indult a pályaválasztásnak érettségi után Gyermán Anna, aki – saját bevallása szerint – már 16 éves korában eldöntötte: ő bizony gyógyszerész lesz! Az idő múlásával és a tanulmányi előmenetellel együtt aztán az is kiderült, hogy bár időnként szeretne a gyógyszertári munkába is belekóstolni, elsősorban a tudományos terület az, ami igazán vonzza.

- Debreceni vagyok, miért is mentem volna máshova, amikor itt nagyon magas színvonalú a gyógyszerészképzés, így a négy gyógyszerész-képző egyetem közül miért választottam volna mást, mint a Debreceni Egyetemet? – kérdez vissza a fiatal gyógyszerész.

- Június 24-én, szombaton kézhez kapom a diplomámat, de nem szakadok el az egyetemtől, hiszen PhD-hallgatóként továbbra is itt maradok a Gyógyszerésztudományok Doktori Iskolában, de most még egy kicsit izgulhatok, vajon sikeres volt-e a felvételim. Természetesen inspirál, hogy tudományos fokozatot szerezhetek, de a legfontosabb, hogy folytathassam a megkezdett kutatómunkát – árulta el az unideb.hu portálnak a fiatal tehetség, aki tudományos munkájában a fiatalkorúak egészségnevelésével foglalkozik.

- Gyógyszerszedési tájékoztató előadásokat tartok középiskolásoknak arról, hogyan kell helyesen gyógyszert szedni, mikor van egyáltalán szükség a gyógyszerszedésre, vagy éppen mikor kell gyógyszerészhez, és mikor orvoshoz fordulni? Egy átfogó felmérésünk eredménye kimutatta, hogy 25 százalék rendszeres gyógyszerszedő, de sokszor tanácstalanok. Kérdeznének, de nem tudják, kitől. Ezen kell segíteni többek között a digitális oktatásfejlesztéssel – avat be tudományos érdeklődési körébe Gyermán Anna.

Az ifjú gyógyszerész nem csak itthon, hanem határainkon jóval túl is ismerkedik a lehetőségekkel: a Debreceni Egyetem jóvoltából töltött el egy hónapot az Amerikai Egyesült Államokban.

- Tennessee államban voltam klinikai gyakorlaton, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem arról, hogyan lehet együttműködni az egészségügyben a kollégákkal, hogyan lehet team-ként együtt dolgozni orvossal, nővérrel, és mindezt hogyan lehet a betegek javára fordítani. Remélem, egyszer itthon is sikerül – zárul a beszélgetés.

Sokak számára lehet ismerős Varga Gábor, akit az elmúlt években gyakran láthattunk talárban, gerundiummal a kezében bevonulni egy-egy egyetemi ünnepségre. Most azonban más erőpróba előtt áll: még egy sikeres szigorlat szükséges ahhoz, hogy ősszel átvehesse általános orvosi diplomáját a Debreceni Egyetemen. Tanulmányai azonban akkor sem érnek véget, hiszen a cél a gyermeksebészi végzettség és a tudományos fokozat megszerzése.

– Mivel édesanyám orvos, így már kisgyermek koromban láttam, mennyi fáradtsággal, küzdelemmel, ugyanakkor mennyi szépséggel jár ez a munka. Ő szerette volna, ha három gyermeke közül legalább egyikünk ezt a hivatást választaná, engem azonban eleinte – az általános és a középiskolában is – jobban érdekelt a matematika. A műszaki pálya azonban nem igazán vonzott, hogy – mondjuk építészként – egy irodában ülve rajzoljak és számoljak, így végül mégis orvosképzésre jelentkeztem, és felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karára – avatott be a kalandos kezdetekbe a fiatal orvostanhallgató.

Három terület: a plasztikai sebészet, a traumatológia és a gyermeksebészet is felkeltette érdeklődését, végül az utóbbi mellett tette le a voksát. (A Gyermekklinikán tartott felvételi elbeszélgetés eredménye a cikk megjelenésével egy időpontban várható.)

- Szeretnék rezidensként is a Debreceni Egyetemen maradni, ezt már a 3. év után eldöntöttem, ezért is vettem részt abban az egyéves önkéntes programban, amit a Gyermekklinikán tölthettem, de emellett tudományos fokozatot is szeretnék szerezni. Ebben a tanévben sikeresen pályáztam, és elnyertem az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját, ennek segítségével elkezdhettünk a Sebészeti Műtéttani Tanszéken egy kutatássorozatot, amit PhD-hallgatóként szeretnék folytatni.

- Bízom abban, hogy ez a kettő – a rezidensi és a tudományos munka – nem zárja ki egymást, mindkettőre jut majd elég idő és energia – avat be a jövő terveibe Varga Gábor.

A fiatal orvosjelölt örült a La femme magazin elismerésének, ugyanakkor a tehetség mellett a megfelelő hozzáállás és a céltudatos munka fontosságát hangsúlyozza.

- Biztos vagyok abban, hogy nem én vagyok a legtehetségesebb hallgató, vagy fiatal kutató a Debreceni Egyetemen, vannak, akik tehetségesebbek nálam. De az a széleskörű érdeklődés és nyitottság, amellyel a környezetem felé fordulok: az önkéntes munka a gyermekgyógyászaton, a traumatológiai szakmai gyakorlat, a Hallgatói Önkormányzatban, vagy a Sántha Kálmán Szakkollégiumban végzett munka, akár a gerundiumozás, mind-mind segítséget nyújt abban, hogy sikeresen teljesítsem a rám váró utat – összegzett Varga Gábor, aki a napokban érkezett haza Amszertdamból, ahol a Debreceni Egyetem támogatásával vett részt, és tartott előadást kutatási eredményeiről egy nemzetközi sebészeti konferencián.

Sajtóiroda - BZs