Félévet zár az Egyetemi Élet is

Látogatócsúcs a DExpón, magyar-ukrán miniszteri találkozó a Főépületben, jubiláló zenei felsőoktatás, négyes ikrek születtek a Klinikai Központban – érkezik az Egyetemi Élet idei évzáró száma.

Napokon belül minden campuson elérhető lesz az egyetemi lap. Az intézmény híreivel megjelenő ingyenes kiadvány négyezer példányban kerül a megszokott terjesztőpontokra. 


„Összejönni: jó kezdés. Együtt maradni: haladás. Együtt is dolgozni: siker.”  Henry Ford gondolatait is felidézték a résztvevők a magyar és az ukrán kormányfő részvételével november 2 5-én rendezett üzleti fórumon a Debreceni Egyetemen. Az eseményen három – agrárszektor és élelmiszeri ágazat, valamint turizmus, gyógyszeripar és IT, illetve ipar és energetika – szekcióra bontva tárták fel és vitatták meg az együttműködési lehetőségeket – olvasható a lap kétoldalas beszámolójában.


Az újságból az is kiderül, hogy látogatócsúcsot döntött az idei DExpo, az egyetem kétnapos, középiskolásoknak szóló beiskolázási programja, valamint az is, hogy az intézmény rektora, Szilvássy Zoltán mellett a fiatal és tehetséges egyetemi hallgató-sportoló, az uszonyos úszó Senánszky Petra is átvehette a Hajdú-Bihar Megyei Területi Príma díjat.


És ha már elismerés: Csiszár Imre, a HKSZK Kollégiumi Igazgatóságának vezetője, a Debreceni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia együttműködésében megszervezett MTA-DE Néprajzi Kutatócsoport külső munkatársa is átvehette a Doktoranduszok Országos Szövetsége által alapított és idén első alkalommal odaítélt „Közösség a Tudományért” díjat. A kitüntetést olyan, PhD vagy DLA doktori fokozatot szerzett fiatal kutatók vehetik át, akik tanulmányaikkal, kutatásaikkal párhuzamosan kimagasló tudományszervező és közösségépítő munkát is végeztek.


A lap beszámol a Zeneművészeti Kar jubileumáról, amellyel az 50 éves debreceni felsőfokú zenetanárképzésnek állítanak emléket, stílszerűen egy hallgatói koncerttel, de emellett ínycsiklandó beszámolót olvashatunk a DEHÖK Külügyi Bizottsága által szervezett International Dinner nemzetközi kínálatáról, és – egy kis sporttal ledolgozva a felszedett téli kilókat - Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, a magyar férfi vízilabda-válogatott legeredményesebb szövetségi kapitánya debreceni látogatásáról is.


Sajtóiroda - BZs

Dokumentumok