A Debreceni Egyetemre látogatott az Európa Tanács monitoring bizottsága

Az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumával találkozott és egyeztetett az Európa Tanács monitoring bizottsága. George Papandreou görög képviselő hasznosnak ítélte a találkozást, és hangsúlyozta, olyan megoldáson dolgoznak, amely mindenki számára elfogadható.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének monitoring bizottságának raportőrei, George Papandreou görög képviselő (SOC), a Görög Köztársaság volt miniszterelnöke, valamint  Matthieu Monin, a bizottság titkára – Eerik-Niiles Kross észt képviselő (ALDE) egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni – a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) kuratóriumánál tettek látogatást, ahol Kossa György elnök, Balla György, Bács Zoltán, Győry Kálmán és Szólláth Tibor kuratóriumi tagok, valamint Orbán Ildikó, a felügyelő bizottság elnöke fogadta őket. A bizottság többnapos magyarországi látogatásának célja az volt, hogy felmérjék, 2022 óta milyen változások történtek a Magyarország ellen indított monitoringeljárásban kifogásolt területeken. A benyomásokról sajtótájékoztatón számoltak be a felek szerdán.

- A jelentéstevők átfogó tájékoztatást kaptak a modellváltó intézmény működéséről az alapítvány kuratóriumától, hogy az milyen előnyökkel jár a Debreceni Egyetem számára az oktatás, tudományos kutatás és akadémiai szabadság, szervezeti-, gazdasági autonómia, esélyegyenlőség és fenntarthatóság terén. Az alapítvány döntéshozatali és ellenőrzési mechanizmusát is bemutattuk, ahol az egyetem közvetlen reprezentációja meghatározó, hiszen az öt fős kuratóriumból három fő egyetemi vezető oktató, míg a három fős ellenőrző testületben (felügyelőbizottság) ketten egyetemi polgárok – ismertette Kossa György, a GTIDEA kuratóriumának elnöke.

A tárgyalások során a kuratórium képviselői az elmúlt évek eredményeit is bemutatták, melyeket jól dokumentálnak az egyetemi rangsorokban történt előrelépések. Ismertették az infrastrukturális beruházások megvalósítását, a tudományos és oktatói életpálya kialakítását és támogatását, a szociális biztonság létrehozását. 

Kossa György, hangsúlyozta: a modellváltással az egyetem forráshelyzete javult, jelentősebb vagyonnal rendelkezik, sőt, az autonómiája is nőtt. Az elnök örömét fejezte ki, hogy a bizottság tagjai személyesen akartak tapasztalatot szerezni, hiszen valós képet csak így láthatnak a működési modellt illetően. Elhangzott: a kuratórium tagjai bíznak abban, hogy a kuratórium tájékoztatása és a kérdésekre adott válaszok, a személyes benyomások nagyban hozzájárulnak a fiatalok és a tudomány támogatási rendszerének Európa Unió Tanácsa általi korlátozásának  feloldásához.

Kossa György azt kérte a bizottságtól, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatás és azon belül a Debreceni Egyetem vonatkozásában záruljon le a kialakult, mindenki számára méltatlan helyzet.

- Kurátortársaimmal együtt bízunk benne, hogy a felsőoktatástól a politika egyre inkább el fog távolodni, és a nemzetközi együttműködések akadályozását nem használja fel politikai eszköznek, hiszen az emberiség elleni egyetemes bűn, hiszen a kollaborációk azért vannak, hogy az emberiség életminőségét javítsák. Azt gondolom, hogy mindannyian azért dolgozunk, hogy a fiatalok boldoguljanak és a hazánkban, valamint a nemzetközi közösségben élő emberek életminősége javuljon - jelentette ki Kossa György.

George Papandreou korábbi görög miniszterelnök megköszönte a lehetőséget és a sok hasznos információt, amelyhez hozzájutottak. 

- Nagyon sok érdekes dolgot láttunk, hallottunk. Szembeötlő, hogy milyen nagy hagyományokat követ az intézmény, és milyen értékeket ápol, őriz és visz tovább – mutatott rá George Papandreou. 

A monitoring bizottság képviselője kifejtette: a feladatuk az volt, hogy információt gyűjtsenek az egyetemek és konkrétan a Debreceni Egyetem működésével kapcsolatban a modellváltást követően. A korábban megfogalmazódott aggályok mentén tájékozódtak, melyek elsősorban az irányításra, az átláthatóságra, az elszámoltathatóságra vonatkoznak. 

- Hosszas megbeszéléseket folytattunk, rengeteg információt kaptunk. Bízom benne, hogy találunk kölcsönösen elfogadható megoldást, hogy megvédjük az akadémiai szabadságot és a nemzetközi együttműködésekhez való hozzáférést az elszámoltathatóság biztosítása mellett. Jól látszik, hogy az egyetem, a felügyelőbizottság, a testület és a kuratórium tagjai mindent megtesznek azért, hogy az értékeket tovább vigyék, és az oktatási, kutatási, innovációs tevékenységet elősegítsék az egyetemi közösség és a hallgatók javára – mondta el a görög képviselő, aki megköszönte Matthieu Monin, a bizottság titkára közreműködését is, hiszen általa válhat teljessé a készülő országjelentés. 

Sajtóközpont