Bajnokik és edzőmeccsek

A bravúros szezonrajt után a címvédő MVFC-t látja vendégül a DEAC férfi futsalcsapata pénteken 18:30-kor. Edzőmeccsen mutatkozik be hazai pályán az új jégkorongcsapat, és tovább gyarapítanák győzelmeik számát az NB III-as focisták is.

Futsal – bajnoki vizit

A Veszprém legyőzése után sincs megállás, a Debreceni Egyetem futsalosai pénteken a bajnoki címvédő MVFC-Berettyóújfalut fogadják a DESOK-ban, az összecsapás 18.30-kor kezdődik. Az esélyesség terhe megint nem Elek Gergő játékosainak a vállát nyomja, ennek ellenére együttesünk nem feltartott kézzel lép pályára. 
Krajcsi Bence, az előző fordulóban egész pályás találatot szerző, s azt a nemrég elhunyt nagypapájának ajánló kapus szerint a veszprémi produkcióra bátran építhet az egyetemi csapat.

- Úgy gondolom, ha sikerül átmentenünk azt a mentalitást, amely Veszprémben jellemezte a csapatot, nem lesz nagy baj. Annyit ígérhetek, hogy ismét kitesszük a szívünket-lelkünket a pályára, és mindent elkövetünk, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk. A Mezei-Vill sokat járatja a labdát, amivel le tudja fárasztani a riválisait, ezt szeretnénk valahogy elkerülni – hívta fel a figyelmet a fiatal kapus.

Labdarúgás – a tizedikhez látogatnak

Listavezető labdarúgóink a Sényő otthonában igyekeznek folytatni veretlenségi sorozatukat, az összecsapás vasárnap 16 órakor kezdődik. Ellenfelünket nyugodtan nevezhetjük az NB III. Keleti csoport "döntetlenkirályának", hiszen eddig mindig remizett a vetélytársaival. A DEAC védője, Papp Ferenc szerint nem ilyen rajtban reménykedett az aktuális rivális.

- Nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen az ellenlábas keretét rutinos játékosok alkotják. Nyilván remek érzés rápillantani az aktuális állásra, de nem foglalkozunk sokat a táblázattal. Az utóbbi hetekben aratott győzelmeinkből nagy önbizalmat tudunk meríteni, emellett a csapat is egyre jobban összekovácsolódik az eredményeknek köszönhetően – fogalmazott a DEAC rutinos játékosa.
A megye I-ben a DEAC II. a Hajdúböszörményhez utazik, a kezdő sípszó szombaton 17 órakor harsan fel. Másnap ugyanebben az időpontban a DASE a Derecskével csap össze a Böszörményi úti campuson.

Jégkorong – jó kis meccsek Debrecenben

Első hazai felkészülési mérkőzését játssza az előszezonban a DEAC jégkorongcsapata. A Hokiklub Budapest elleni találkozó pénteken 18 órakor kezdődik a Debreceni Jégcsarnokban. Szeptember 4-én, szerdán aztán illusztris vendég érkezik a Derék utcára, 18:30-tól a Tipsport Ligás DVTK Jegesmedvék ellen játszik újabb előkészületi találkozót a Debreceni Egyetem jégkorong legénysége. A belépés mindkét meccsre díjtalan.

DEAC/PKZs.