Az információsszabadság „titkai” az ÁJK-n

A Debreceni Egyetem adott otthont kedden a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság információszabadsággal kapcsolatos szakmai rendezvényének, amelynek szervezésében közreműködött a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Kancellária GDPR Központja.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felel a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog – az információszabadság – érvényesülésének elősegítéséért és ellenőrzéséért. Az utóbbi években számos gyakorlati kérdés merült fel ezen alkotmányos alapjog érvényesülésének biztosításával összefüggésben. A NAIH kutatást végzett a témában, és a Debreceni Egyetemmel együttműködve szakmai rendezvény keretében mutatta be információszabadsággal kapcsolatos projektjét.

A szakmai napon mondott köszöntőjében a hatóság képviselője, Máté Angéla hangsúlyozta: a projekt céljaként tűzték ki az információszabadság alkotmányos alapjog magyarországi állapotának átfogó, tudományos alapú feltérképezését, illetve a kutatási megállapítások alapján jogi és egyéb szolgáltató környezet javítását célzó javaslatok és eszközök kidolgozását.

Hollai Krisztina, a HBH Stratégia és Fejlesztés Kft. ügyvezetője az információszabadság kutatás legfontosabb eredményeit mutatta be. Schiffer András szakértő ügyvéd Közpénz és átláthatóság a felsőoktatásban címmel tartott előadást.

Szikora Veronika, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja kiemelte, hogy az információszabadság érvényesülésének biztosítása a jogászképzésben meghatározó terület. Örömmel veszik, hogy a hatóság előadásai hozzájárulnak a hallgatók korszerű látásmódjának fejlesztéséhez és ismereteik bővítéséhez.

Varga Zita, a DE adatvédelmi tisztviselője és GDPR Központjának vezetője elmondta, hogy a Debreceni Egyetem közfeladatot ellátó szervként az elmúlt években nagy figyelmet fordított az adatvédelem mellett az információszabadsággal kapcsolatos jogok érvényesülésének biztosítására és a feladatból fakadó kötelezettségek teljesítésére. Az intézmény hosszú idő óta kiváló szakmai kapcsolatot ápol a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal.


Sajtóközpont- OCs