HPV-történelem a Science Caféban

Elsősorban a nőket érintő betegségekről kaphatnak új ismereteket, érdekes információkat mindazok, akik ellátogatnak a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café soron következő, november 13-i előadására.


A Science Café célja nem változott az indulása óta eltelt több mint hat év során: közérthető formában, a legkényesebb kérdésekről is nyíltan mutatja be a legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeket.

A női problémák intim témát jelentenek mind az orvostudomány, mind pedig az érintett betegek számára. Mindezek ellenére a betegségekről, azok tüneteiről beszélni kell, hiszen van, ami megelőzhető, az időben felfedezett gondok pedig orvosolhatók.

A Science Café következő rendezvényén „A méhnyakrák és a Human Papilloma vírus (HPV) története az őskortól a védőoltásig” címmel Kovács Ilona, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Patológiai Osztályának osztályvezető főorvosa tart előadást.

- A méhnyakrák az emberiséggel egyidős betegség. Az utóbbi évtizedekben a HPV kóroki szerepének tisztázást követően a betegség korai felismerésére és megelőzésére számos új vizsgálómódszer áll rendelkezésre, amely a hagyományos sejtvizsgálatot kiegészíti, bizonyos esetekben meg is előzi.  A kutatási eredmények a beépülése a mindennapi gyakorlatba, jelentősen javítja a rákmegelőző állapot, illetve a betegség korai stádiumának felismerést – mondta el a hirek.unideb.hu portálnak Kovács Ilona főorvos.

Az előadás időpontja: 2019. november 13., szerda 17 óra
Helyszíne: Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)

A rendezvény az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” támogatásával valósul meg.

Sajtóiroda - BZs