Győzelem búcsúzóul

A kosárlabdázók befejezték a bajnoki küzdelmeket a hét közepén, ám továbbra is versenyben vannak a jobb helyezésekért a futsalosok és a focisták is. A kézilabdacsapat idei utolsó találkozóján lép pályára a hétvégén.

Kosárlabda – kilenc

Búcsúzott az élvonalbeli kosárlabda bajnokság további küzdelmeitől a DEAC férfi csapata. Az együttes huszonhét pontos győzelmet aratott Kecskeméten a középszakasz zárófordulójában, ám hiába nyert nagy arányban, a Sopron is győzni tudott Zalaegerszegen, így ők jutottak a playoff-ba. Berényi Sándor elmondta, hogy csapata nagy energiával, a szezon során talán a legfegyelmezettebben játszott szerda este.

- Nyilván a nagyarányú sikerben benne volt, hogy a KTE tompább volt a megszokottnál, de elégedett vagyok a látottakkal. A hiányzókat nagyon jól pótolták a több lehetőséget kapók, főleg Tóth Bence, aki fiatal kora ellenére nagyon érett játékot mutatott. Ilyen szoros bajnokság nagyon rég nem volt már, többször is 1-2 pont, vagy apró momentum döntött. A Magyar Kupa indulásért folytatott harcban ebből jól jöttünk ki, de sajnos az alapszakasz végén, és a rájátszás előtt nem volt szerencsénk. Sajnos be kell érnünk a kilencedik hellyel, ami picit csalódás, de így is nagyon büszke vagyok az egész csapatra – összegezte a meccs mellett a teljes szezont is a fiatal tréner. 

Futsal – előzhetnek

Újabb fontos és nehéz bajnoki vár a DEAC férfi futsalcsapatára. A fekete-fehér együttes a Dunaferrt fogadja pénteken 18:30-tól a DESOK-ban, az A-csoport rangadóján. Amennyiben a Debreceni Egyetem csapata legyőzi a Duna-partiakat, úgy egy fordulóval a csoportkör vége előtt aktuális ellenfelét és a Csömört is megelőzve a második helyre lépne a tabellán.

Az NB II-es női együttes hétfőn lép újra pályára. A listavezető DEAC 18:30-tól a hetedik PAFC vendége lesz felsőházi találkozón, Esztergomban. 

Kézilabda – búcsú

Utolsó bajnokiját játssza szombaton a DEAC NB I/B-től búcsúzó férfi kézilabdacsapata. Bíróék a sereghajtó Törökszentmiklós ellen zárják a 2018/2019-es küzdelmeket 18 órától idegenben. A mérkőzés kimenetelétől függetlenül utolsó előtti helyen zár a DEAC, míg utolsóként a Törökszentmiklós.

Labdarúgás – a Tállya következik

A DEAC labdarúgói az előző három fordulóban összesen hét ponttal gazdagodtak. Sáfár László együttese a menetelést a Tállya ellen folytathatja a Dóczy József utcai stadionban vasárnap 14 órától. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei riválisnak égető szüksége van a három pontra, hiszen jelenleg a 13. helyen áll, a kieséstől csupán két pont választja el. A DEAC focistái bizakodva várják az NB III. 28. fordulóját.

- A Tállyának van egy-két veszélyes játékosa, ha őket sikerül kikapcsolnunk, jó esélyünk lesz a három pont megszerzésére. Az ellenfélre nagy nyomás nehezedik, ellenben mi felszabadultan futballozhatunk. Az előző héten is egy kiesés elől menekülő csapattal találkoztunk, a cigándi meccset győzelemmel zártuk, ebben bízom a tállyaiak ellen is – nyilatkozta a csapat védője, Kiss László.
A megye I-es bajnokságban is a 28. fordulót rendezik a hétvégén. A DEAC II. a Nyíradonyt fogadja szombaton 17 órától. A DASE játékosaira is nehéz meccs vár, hiszen a listavezető kis Lokit látják vendégül vasárnap 14 órakor. Mindkét megyei találkozó a Böszörményi úti campuson lesz.

DEAC/PKZs.