Fókuszban a régiókutatás

A térségben végzett elsősorban humán- és társadalomtudományokkal, valamint gazdaság- és jogtudományokkal összefüggő kutatásaik eredményeit mutatták be szakemberek pénteken a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

A X. Interdiszciplinaritás a régiókutatásban című nemzetközi konferencián összesen 52 tudományos előadást tartottak, melyek mindegyike valamilyen módon régiónkról szólt.

Az egyik előadó, Szálkai Tamás, a konferenciasorozatot 2010-ben elindító Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának főlevéltárosa hangsúlyozta, hogy három egykori törvényhatóság: Bihar és Hajdú megyék, valamint Debrecen történeti iratait őrzik. Intézményük a régió kutatásában szorosan együttműködik a Debreceni Egyetemmel (DE).

Dajnoki Krisztina, a DE Gazdaságtudományi Kar (GTK) Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója, a rendezvény Szervezőbizottságának elnöke hozzátette: a GTK 2017-ben átvette a régiókutatás konferencia szervezését a levéltártól, és a korábban ezekről készült köteteket tudományos folyóirattá alakították át. Az így született Régiókutatás Szemle kiemelten támogatja a DE kutatói utánpótlás-képzését azzal, hogy doktoranduszok és fiatal kutatók tanulmányait megjelenteti, az interdiszciplinaritás jegyében nem csak gazdálkodás- és szervezéstudományi témakörben.

- A Régiókutatás Szemle az elmúlt években jelentős fejlődésen ment át, egyike lett annak az öt tudományos kiadványnak, amely a GTK honlapján keresztül is elérhető – ismertette Pető Károly, a DE GTK dékánja.
 

Balázs Ákos, a DE GTK Lifelong Learning kihelyezett tanszék vezetője, a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet elnöke a felnőttképzés közelmúltjáról és korszerűsítési lehetőségeiről beszélt.

Póser Zoltán, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ ügyvezetője Debrecen gazdasági fejlesztéséről és az ezen sikerek mögött meghúzódó koncepcióról tartott előadást.

Erdey László, a DE GTK Közgazdaságtan és Világgazdaságtan Intézet igazgatója Regionális konfliktusok, erőszak és gazdasági fejlődés című előadásában arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyos történelmi korszakokban gyakoribbá váló agresszió nem az emberrel veleszületett tulajdonság.

A konferencián elhangzott előadásokat rezümé kötetbe rendezték a szervezők, amely innen is letölthető.


 
Sajtóiroda - OCs