Ember és gép átalakuló kapcsolata

Az informatikai eszközök és az emberek egymásra hatását vizsgáló fiatal tudomány, a kognitív infokommunikáció kutatói tanácskoznak a Debreceni Egyetem Informatikai Karán a téma aktuális kérdéseiről, kiemelt figyelmet fordítva a virtuális valóságra.

A kognitív infokommunikációt mint új tudományterületet magyar kutatók hívták életre, akik felismerték, hogy jelentősen megváltozott, és a közeljövőben még inkább átalakul az ember kapcsolata az informatikai, robotikai és kommunikációs eszközökkel, „okos” otthonokkal, városokkal és autókkal. A magyar szakemberek mai napig meghatározó szereplői a tudományterületnek, a Debreceni Egyetem Informatikai Karán több kutató is foglalkozik a témával.

- Több tanszékünk évek óta aktív résztvevője a kutatásoknak, mások mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Széchenyi István Egyetemmel is együttműködünk. A tudományterület interdiszciplinaritását jól mutatja a program, melyben az egyetem Fogorvostudományi Karával közösen dolgozunk egy virtuális háromdimenziós tér létrehozásán, amely lehetővé teszi, hogy a fogorvostan-hallgatók akár otthonról is gyakorlatokat, méréseket végezzenek, műszereket kezeljenek – mondta el a konferencia kapcsán Mihálydeák Tamás, az Informatikai Kar dékánja.

A kari vezető a rendezvény keddi megnyitóján kiemelte: ez az első olyan tanácskozás az Informatikai Kar életében, amely az informatikai világszervezet, az IEEE dedikált konferenciája, így nagyon szigorú szakmai feltételeknek kellett megfelelni.

Az esemény további különlegességét adja, hogy egyik kiemelt témaköre a virtuális valóság (HighFidelity VR, MaxWhere, AltSapce VR), amellyel a világon elsőként a Debreceni Egyetem ezen a tanácskozáson foglalkozik tudományos színvonalon.

Baranyi Péter, a társszervező Széchenyi István Egyetem tanára köszöntőjében arról beszélt, hogy az eszközök egyre magasabb rendű mesterséges kognitív képességei és intelligenciája egyre bonyolultabb módon olvad össze az ember természetes képességeivel, és egészíti azt ki folyamatosan.

- Ma már kimutatható, hogy az a generáció, amelyik informatikai eszközöket, okostelefont használva most nő fel, azoknak bizonyos agyterületeik másképp fejlődnek. Ez nemcsak biológiai és fiziológiai, de mentális változást is jelent. A társadalmi kapcsolattartási rendszere, amit a közösségi oldalakon keresztül alakított ki egy szétszedhetetlen „koktél”, nem lehet pontosan kimutatni, hogy melyik a természetes és melyik a mesterséges hatás – magyarázta Baranyi Péter. Hozzátette: a konferencia különlegessége, hogy az előadások többségét 3D-s, virtuális térben is láthatják a résztvevők, ami azért egyedülálló, mert például az egyik vezető amerikai műszaki egyetem, az MIT csak 2020-ra ígéri, hogy áttér az e-learningről a VR-learningre.


A 8. IEEE International Conference on Cognitive Infocommunications címet viselő tanácskozásra világ minden tájáról érkeztek résztvevők. Szeptember 11-14 között hat plenáris előadás mellett két szekcióban összesen mintegy száz előadást hallgatnak a résztvevők a virtuális terek adatbiztonságától az e-egészségügy kérdésein át a nyelvi és viselkedésbeli gesztusok elemzésig.

Sajtóiroda - TPL