Elnöki tájékoztató az iparkamaránál

A Debreceni Egyetem fenntartóváltásáról beszélt Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hétfői elnökségi ülésén.

A Debreceni Egyetem alapítványi formába történő átszervezésének részleteiről hallhattak a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szeptember 20-ai elnökségi ülésének résztvevői. A Nonprofit Gazdaságfejlesztő Szervezetek Házának Sesztina Jenő termében rendezett ülésen Kossa György, az augusztus elsejével a fenntartói jogokat átvevő Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke tartott tájékoztató előadást. 

Kossa György kiemelte, hogy a Debreceni Egyetem a fenntartóváltást követően még hangsúlyosabban szeretné támogatni a térség gazdaságfejlesztését, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben a régió kis- és középvállalkozásai, nagyobb vállalatai még inkább tudásbázisként és innovációforrásként, a gazdaság megújításának motorjaként tekintenek az intézményre. 

- Ez egy történelmi lehetőség nem csak a Debreceni Egyetem számára, de az egyetem falain túl is, ami a város, a megye, a régió, és az egész ország gazdaságára serkentő hatással lehet. A Debreceni Egyetem nem csak Magyarország, hanem Közép-Kelet-Európa legjobb egyetemévé akar válni. Ehhez most minden lehetőség, gazdasági forrás adott, és mi élni is fogunk vele – jelentette ki a kuratóriumi elnök. 

Az ülésen részt vett Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese is, aki az intézmény egyre kiterjedtebb nemzetközi kapcsolatrendszeréről és felsőoktatási rangsorokban elért eredményekről tájékoztatta a kamarai résztvevőket. 

Sajóiroda - TPL