Élete az éneklés és az oktatás

Egykori pályatársai és tanítványai, valamint jelenlegi növendékei gálahangversenyen köszöntötték Mohos Nagy Éva operaénekes-művésztanárt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A Magánének Tanszék oktatóját professor emerita címmel ismeri el az intézmény.

Mohos Nagy Éva harminc éven át énekelte az operairodalom legjelentősebb szoprán szerepeit, a Toscától a Hunyadi László Szilágyi Erzsébetéig. 1975-ben Leonóra szerepében debütált A végzet hatalmában a debreceni Csokonai Színházban, azóta több mint 30 főszerepben láthatta a közönség. Vendégszerepelt a szegedi, a győri és a miskolci színházakban, de Ausztria, Németország és Olaszország, Románia, Japán színpadain is énekelt.

Ma már örökös tagja a debreceni teátrumnak Mohos Nagy Éva. Munkáját többször ismerték el Nívódíjjal, Csokonai- és a Kölcsey-díjjal is jutalmazták. Operaénekesi karrierje mellett 1992 óta oktat az egyetemen. A tiszteletére rendezett március 6-ai jubileumi gálahangversenyen a Zeneművészeti Kar jelenlegi és korábbi dékánja is köszöntötte a Liszt-teremben.

- Példaértékű a tanítói munkája, mind a mai napi elszántan dolgozik azért, hogy növendékei megállják a helyüket a színpadon. A tanárnő érdeme, hogy mióta Budapest mellett Debrecenben is beindult az operaénekes szakirány, többpólusúvá vált az énekes szakma az országban – emelte ki Duffek Mihály professzor.

Az est rengeteg meglepetést tartogatott Mohos Nagy Éva számára a főszervező, Hruby Edit mesteroktató jóvoltából. Színpadra lépett több egykori tanítványa, Magyarország egyetlen férfi szopránja, Vásáry André, a Magyar Állami Operaház művészei: Brassói-Jörös Andrea és Balczó Péter, a Budapesti Operettszínház primadonnája, Lévai Enikő, valamint a Csokonai Színház szólistái: Nagy Kíra, Udvarhelyi Boglárka, Mercs Angéla és Donkó Imre, továbbá Kiss Dia és Vadász Dániel. A fiatal énekesek személyes emlékeik mellett többek között Handel, Dvorak, Strauss és Bizet-művekkel köszöntötték Mohos Nagy Évát.

- Legkedvesebb és legtehetségesebb tanítványaim egy csokrát kaptam meg ma este, ami óriási meglepetésként ért. Élmény látni és hallgatni őket. Nem tagadom, fiatal koromban nekem is az volt minden vágyam, hogy színpadon legyek, de mióta tanítok, legalább olyan boldog vagyok, mint amikor énekeltem – mondta meghatottan az ünnepelt.

A művésznő két egykori pályatársa, Ürmössy Imre és Wagner Lajos is dalra fakadt a születésnapi műsorban, csakúgy, mint jelenlegi tanítványai. Színpadra állt továbbá tanárkollégája, Szabó János klarinétművész, aki 43 évvel ezelőtt, Csokonai színházbeli debütálásakor is kísérte az operaénekesnőt zenekari tagként.  

A jubileumi gálahangverseny a Traviata Pezsgő-áriájával zárult, amit maga az ünnepelt is együtt énekelt művésztársaival a teltházas Liszt-teremben.

 

Sajtóiroda - TH