Debreceni professzor a nemzetközi szövetség vezetőségében

Mátyus Lászlót, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánját ismét beválasztották az Európai Biofizikai Társaságok Szövetségének (EBSA) vezetőségi tagjai közé. A professzor több mint két évtizede tevékenykedik a szervezetben, melynek legfontosabb célja a biofizikai kutatások fejlesztése, az oktatás segítése és a fiatal kutatók támogatása.

Az Európai Biofizikai Társaságok Szövetsége (EBSA) 1984-ben alakult elsősorban azért, hogy előmozdítsa és terjessze a biofizika alapelveivel, legújabb fejlesztéseivel és alkalmazásaival kapcsolatos ismereteket, valamint segítse a tudományos információk cseréjét. A szervezetet Európa biofizikai társaságai alkotják, és egy végrehajtó bizottság irányítja. Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja 2000-től 2007-ig titkárkánt, 2009-től két évig alelnökként, 2011 és 2013 között elnökként, 2013-tól volt elnökként vett részt a szövetség munkájában. 2015 óta pedig vezetőségi tagként segíti a szervezet tevékenységét. Megbízatását újabb két évre hosszabbították meg a legutóbbi Európai Biofizikai Kongresszuson. 

-    Megtiszteltetés számomra, és az eddigi szakmai munkám elismerése is, hogy az Európai Biofizikai Társaságok Szövetségének vezetőségében több mint két évtizede számítanak rám. Vezetőségi tagként még inkább segíthetem a magyarországi, illetve a debreceni biofizikai kutatásokat, a biofizika oktatását, illetve a kutatói utánpótlás kinevelését. Tisztségemből fakadóan felkértek, hogy a 2011-es EBSA Kongresszust Budapesten szervezzem meg és legyek a kongresszus elnöke. Az akkori körülmények nem tették lehetővé, hogy Debrecenben szervezzük meg több mint ezer résztvevővel a kongresszust, de az utóbbi évek szállodai és közlekedésfejlesztései alapján felkérést kaptam a jelenlegi elnöktől, hogy készítsük el egy esetleges debreceni kongresszus tervét – mondta a hirek.unideb.hu-nak Mátyus László professzor.  

Az EBSA támogatja a biofizikát Európában népszerűsítő találkozókat és iskolákat. Ezen kívül ösztöndíjakat ajánl fiatal tudósoknak, hogy részt vegyenek a kétévente megrendezendő Biofizikai Kongresszuson, különböző tudományos üléseken, munkalátogatásokon. 

-    Célunk elsősorban a fiatal kutatók támogatása. Szeretnénk, ha a szövetség anyagi hozzájárulásával gyarapíthatnák, elmélyíthetnék tudásukat, több lehetőségük lenne a nemzetközi kooperációkra, eljuthatnának Európa legjelentősebb biofizikai laboratóriumaiba, hogy az ott szerzett tapasztalataik segítsék fejlődésüket – emelte ki az Általános Orvostudományi Kar dékánja. 

Mátyus László nem csak a nemzetközi szövetségben, a Magyar Biofizikai Társaságban is a tudományosszakember-utánpótlás támogatásáért, a szakmai műhelyek kollaborációjának elősegítéséért, a biofizikai kutatás és oktatás fejlesztéséért dolgozik. 2015-től 2023 tavaszáig a társaság elnöki pozícióját töltötte be, jelenleg pedig tiszteletbeli elnök. 

Sajtóközpont - CzA