Az emlődaganatok multidiszciplináris kezelése

Az emlőtumorral kapcsolatos legújabb diagnosztikai és terápiás lehetőségeket, a legfrissebb kutatási eredményeket vitatják meg a szakemberek az idei Debreceni Emlő Napokon szeptember 3. és 5. között. A résztvevők többek között előadásokat hallhatnak a mesterséges intelligencia onkológiában, emlősebészetben és diagnosztikában betöltött szerepéről, a személyre szabott terápiákról, valamint az öröklődő emlőrákok radiológiai diagnosztikájáról, kezeléséről is.

A szakmai tanácskozás ebben az évben a mesterséges intelligencia modern emlődaganatos terápiákban, szűrésben, valamint diagnosztikában tapasztalt jelentőségével és hatásaival, a genetika és a személyre szabott medicina fejlődésével, a betegellátás holisztikus szemléletével, a fertilitás megőrzésével, valamint a betegellátás során felmerülő jogi kérdésekkel foglalkozik. A rendezvény fő célja, hogy a Magyarországon a nők körében leggyakrabban előforduló daganatos betegség, a mellrák veszélyeire és a megelőzés fontosságára is felhívja a figyelmet, valamint ismertesse az új, innovatív terápiás irányokat. 

A konferencia csütörtöki megnyitóján tartott beszédében Szabó Zoltán professzor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke kiemelte, hogy az Onkológiai Klinika évente hetvenezer beteget lát el, a tanácskozás fókuszát jelentő emlőtumorok pedig gyakoriságukat tekintve az első számú daganatos megbetegedésnek számítanak a női populáció körében.

- Az onkológiai ellátás, mely intézményesített formában 1999 óta elérhető a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában, az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. E folyamat kiemelt szegmensét jelenti az onkoradiológia fejlesztése is, tekintettel arra, hogy e két szakterületet intézményünkben szimbiotikus együttműködés jellemzi. Ez egyrészt a vezetők közötti összehangolt munkára, másrészt pedig a betegellátás oldaláról megfogalmazódó igényekre vezethető vissza. A Klinikai Központ vezetősége a továbbiakban is arra törekszik, hogy az orvosszakmai, infrastrukturális és kubaturális fejlesztések folytatódjanak, még tovább emelve a betegellátás színvonalát – tette hozzá a DE KK elnöke.

Az eseményen részt vett Németh Norbert, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja is, aki arról beszélt, hogy a negyedik alkalommal megrendezett konferencia jelentősége igen nagy. Évente ugyanis 7-8 ezer új emlődaganatos esetet diagnosztizálnak, ami önmagában óriási szám. Az pedig különösen aggodalomra okot adó adat, hogy az ötven, de már a negyven év alatti korosztályban is növekszik a betegek száma. Ez összefogásra, cselekvésre ösztönzi az orvosképzésben dolgozókat is.

- Üdvözlendő, hogy a konferencia témái között együtt szerepel a korszerű diagnosztika, az azt támogató legújabb technológiák, mint a mesterséges intelligencia-támogatott képalkotó és szövettani diagnosztikai módszertan, de jelen van a korszerű kezelés minden érintett szakmája, sőt a testi-lelki rehabilitáció területe is.  Fontos, hogy az orvosképzésbe minél több olyan új ismeret beépüljön, melyek közül több ezen a rendezvényen is elhangzik, s hogy minél jobban felkészült orvosokat képezhessük – mondta a kari vezető.

A DE Klinikai Központ Onkológiai Klinikájának igazgatója, Árkosy Péter, a kongresszus főszervezője arra hívta fel a figyelmet, hogy az Emlő Napokon a szakma legkiválóbb képviselői: onkológusok, patológusok, onkoradiológusok, orvosi képalkotók, sebészek, nőgyógyászok, jogi szakemberek, szakdolgozók számolnak be tapasztalataikról.

-  A konferencia gazdag programja jól mutatja, hogy az emlőrák kezelése ma már komplex, multidiszciplináris összefogást igénylő feladat. Fontos témánk a genetika és a személyre szabott medicina fejlődése, ami alapjaiban formálja át terápiás döntéseinket a korai és az áttétes emlőrák esetében egyaránt. Nem feledkezhetünk meg azonban a betegellátás holisztikus szemléletéről sem: az emlőrákkal diagnosztizált nők körében a klinikai szintű szorongás és depresszió előfordulása elérheti a 30-40 százalékot a betegút bizonyos szakaszaiban. Ez azt jelenti, hogy a lelki állapot szűrése és kezelése nem választható extra, hanem a rutin ellátás kötelező része. Meggyőződésem, hogy a téma széles körű megközelítése, a szakmai előadások, kötetlen szakmai viták és beszélgetések közvetlenül hozzájárulhatnak ahhoz, hogy betegeink gyógyulási esélyei jelentős mértékben növekedjenek – tette hozzá a klinikaigazgató.

A három napon át tartó kongresszuson külön szekciókban hallhatnak szakmai előadásokat a résztvevők többek között az AI emlődiagnosztikában és a kezelésben betöltött szerepéről, az algoritmus sebezhetőségéről és az ezzel járó felelősségvállalás fontosságáról, a daganatos betegek körében tabutémának számító szexuális változásról, kihívásairól, a fertilitásprezervációs stratégiáról, a személyre szabott terápiákat meghatározó szempontrendszerekről, az öröklődő emlőrákok diagnosztikájáról és kezeléséről, a szív-és érrendszeri védelemről.

Sajtóközpont - BZ

Last update: 2026. 09. 04. 08:48