Város Bálja - együtt a jó ügyért

A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gyógyító tevékenységét támogatták idén Debrecen Város Báljának résztvevői. A rangos társadalmi eseményt a debreceni önkormányzat, a Debreceni Egyetem és a Hajdú-Bihar Megyei Iparkamara közösen szervezte.

Debrecen Város Bálját tizennyolcadik alkalommal rendezték meg szombaton a Kölcsey Központban. A megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, az idei a „legek” bálja.

- Büszkén mondhatjuk, hogy Magyarország legdinamikusabban fejlődő városa, legjobb egyeteme és legrégebbi kamarája rendezi ezt a bált. A gazdasági élet szereplőivel felkészültünk arra, hogy a lehetőségeket kihasználva új aranykort nyissunk, melyre a történelem is úgy fog emlékezni, hogy egy kiemelkedő dinamikájú, nagyon eredményes időszak volt, amikor gazdagodott a város – mondta Miklóssy Ferenc.

A Debreceni Egyetem rektorhelyettese szerint a farsangi hagyományok mellett jelentősebb célokat is szolgál a debreceni bál.

- Az egyetem, a város és a kamara közös báljának küldetése, hogy erősítse a közösségi érzést, miszerint mindenki, aki itt megjelenik, megtapasztalja: ugyanannak a közösségnek vagyunk a polgárai, ennek a közösségnek a fejlődését próbáljuk munkánkkal és minden tevékenységünkkel szolgálni – hangsúlyozta Bartha Elek.

A bál résztvevői 2015 óta minden évben jótékonysági célokat támogatnak. Idén a fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gyógyító tevékenységéhez járultak hozzá. Az alapítvány a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelt daganatos betegségekben szenvedő gyermekek ellátását támogatja. A báli adományból a betegek gyógyításához szükséges műszerparkot, illetve a szervezet három évvel ezelőtt létrehozott szociális alapját bővítik.

- Büszke vagyok arra, hogy ennek a városnak igazi közösségteremtő ereje van, képes a jó ügy mellé állni. Debrecen ma egy mindenek fölött álló jótékonysági célt támogat ezen bál megrendezésével, az Önök támogatásával.  Örülök annak, hogy minden idők legnagyobb támogatói köre segíti, hogy az alapítvány eszközparkja, az alapítvány szociális alapja újult erővel tudja segíteni a gyógyulás folyamatát – emelte ki Papp László polgármester.

Debrecen Város Bálján Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész saját fejlesztésű zongoráján adta elő a Kodály Filharmonikusokkal közösen az erre az alkalomra írt zeneművét, a Debrecen fanfárt. A nyitótáncot pedig a hagyományoknak megfelelően idén is debreceni középiskolások adták elő a Csokonai Színház művészeinek közreműködésével.

Sajtóiroda-TB