Tudományos utánpótlás

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) sikeres pályázatainak keretében megvalósult kutatások eredményeiről adott számot hétfőn 28 nyertes pályázó a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának konferenciáján.

A rendezvényen 4 szekcióban – orvos- és egészségtudományok, társadalomtudományok, agrártudományok, természettudományok – mutatkoztak be előadásaikkal a fiatal kutatók, egyetemi és PhD-hallgatók beszámolva eddig elért eredményeikről.

- A pályázati forrás támogatja a sikeres kutatómunkát, a konferencia pedig lehetőséget teremt arra, hogy eredményeiket a nagyközönség elé tárják a fiatal tudósok – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Varga Zsolt. Az egyetem Tudományos Igazgatóságának vezetője, egyben ÚNKP-koordinátora kiemelte: mivel a támogatás elsősorban kutatásra fordítható, így az egyetem számára is fontos, hogy lehetőséget teremtsen az új tudományos eredmények bemutatására, ösztönözve ezzel a tehetséges hallgatókat és fiatal oktatókat további kiváló teljesítmények elérésére.

A 2018/19-es tanévben a Debreceni Egyetem nyertes pályázói – alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorjelöltek, oktatók és kutatók – öt, illetve tíz hónapon keresztül részesülnek különböző összegű, 50-300 ezer forint közötti ösztöndíjban, összesen csaknem 300 millió forint értékben.

A hétfői rendezvényen az 5 hónapos támogatásban részesülő hallgatók mutatkoztak be az egyetem Főépületében, az előadás-sorozat június 17-én folytatódik, amikor azok kapnak majd szakmai bemutatkozási lehetőséget, akik 10 hónapra, illetve a 2. félévre nyerték el az ÚNKP-ösztöndíjat.

Sajtóiroda - BZs