Szórtak a kosaras lányok

Második mérkőzését is megnyerte a DEAC csapata a másodosztályú női kosárlabda bajnokság szombati játéknapján. Kovács Imre tanítványai az első fordulóban aratott bravúrgyőzelmük után Kecskeméten diadalmaskodtak 12 ponttal.

Az első félidőben minden a debreceniek akarata szerint alakult, a palánk alatti fölényüket rendre ki tudták használni. A Földvári Andrea-Göttlinger Anna-Foltin Blanka trió remekelt, hárman 48 pontot és 32 lepattanót tettek a közösbe. A mezőnyök elsősorban védekezésben alkottak maradandót, támadásban igyekezték kiszolgálni társaikat. A nagyszünetre megnyugtató 11 egységnyi vendégvezetés alakult ki.

A hazaiak a térfélcsere után ismét látótávolságon belülre kerültek, ám egy jól időzített debreceni időkérés után sikerült rendezni a sorokat és a kritikus harmadik negyed után ismét kétszámjegyűre nőtt a különbség. A záró felvonásban mindkét gárda becsülettel küzdött, de a higgadtabb DEAC-os lányok végül meg tudták tartani az előnyüket a végső dudaszóig.

- Az első félidő szép kosárlabdája után a második játékrészben rengeteg hibát vétettünk az ellenfél szigorított védekezése ellen. Kritikus helyzetben mi is a letámadáshoz nyúltunk, ami szerencsére jól sült el, így meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Gratulálok a lányoknak! – értékelt Kovács Imre vezetőedző.

Kecskeméti KC – DEAC 68-80

 

Döntetlent játszottak a férfi kézisek

Az NB2-es bajnoki tabella első helyén álló DEAC a második pozíciót elfoglaló Kisvárdát látta vendégül péntek este. A mérkőzést mindkét csapat idegesen kezdte, a kapkodásból a vendégek jöttek ki jobban, az első negyedóra végére 3 gólos előnyt alakítottak ki a szabolcsiak. A DEAC időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, el is kezdték a felzárkózást. Bár a debreceni támadójáték továbbra is akadozott, a félidő végére 14-12-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző.

A második játékrész elején mintha az öltözőben maradtak volna a debreceni kézisek, a kétgólos előny pillanatok alatt elolvadt. A DEAC mestere rövid időn belül kétszer is időt kért és kapust cserélt, ám a Kisvárda 10 perccel a vége előtt 4 góllal elhúzott. Ekkor egy utolsó rohamot indított az egyetemi alakulat, aminek meg is lett az eredménye. Az 58. percben már a DEAC vezetett egy góllal, ám a Várda egyenlíteni tudott az utolsó percben.

DEAC – Kisvárdai KC 26-26

 

Egy pont Berettyóújfaluból

A listavezető DEAC a dobogó legalsó fokán állomásozó Berettyóújfalui SE otthonába látogatott a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság kilencedik játéknapján. A találkozó egészét debreceni mezőnyfölény jellemezte, ám ez az első félidőben csak helyzetek formájában mutatkozott meg, 0-0-val vonultak pihenőre a csapatok. A második játékrészben is irányította a mérkőzést a Debreceni Egyetem alakulata, ám ekkor már a vezetést is megszerezték Katona Tamásnak köszönhetően. Húsz perccel később Nagy Róberthez egyenlített és maradt is a döntetlen eredmény, így egy ponttal térhetett haza Berettyóújfaluból Sáfár László gárdája.

Berettyóújfalui SE - DEAC  1-1

 


Sokáig vezetett a DASE, mégis pont nélkül maradt

Kilencedik bajnokiján hazai környezetben fogadta a közvetlen rivális Hajdúszoboszló SE gárdáját a Debreceni Egyetem másik, labdarúgó megye I-ben érdekelt férfi csapata. A fürdővárosiak a kilencedik, míg a mieink a tizedik helyről várták a találkozót, így szoros meccsre volt kilátás. Az első félidő 36. percében Szalóczi Zoltán megszerezte a DASE vezető gólját, amire válasz csak a második félidőben érkezett. A 70. minutumban a csereként beállt Halász Attila módosította döntetlenre az állást, majd Kremiczki Ferenc góljával át is vették a vezetést a szoboszlóiak. Újabb találat ezután már nem született, így a kevés lehetőségével ezúttal jobban sáfárkodó vendégcsapat diadalmaskodott.

DASE - Hajdúszoboszló SE  1-2

 


Az utolsó utáni pillanatban…

A megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság déli csoportjának hetedik fordulójában osztályon felüli színvonalat hozott a Püspökladányi LE – DEAC II. mérkőzés, elsősorban a jól záró védelmeknek köszönhetően. Néhány komolyabb helyzetük volt ugyan a hazaiaknak és Köstnerék is többször az ellenfél védelme mögé tudtak kerülni, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így 0-0-val álltak a csapatok 90 percnyi játék után. Mikor már mindenki elkönyvelte a gól nélküli végeredményt, a hosszabbítás perceiben a hazaiak játékos-edzője, Fülöp András egy beívelés után az ide-oda vágódó labdát a kapuba juttatta, ezzel a szerencsés találattal döntötte el a három pont sorsát.

Püspökladányi LE - DEAC II.  1-0

 


Sérülések, betegségek, hiányosságok…

A DEAC NB1-es női futsal csapata szombaton a bajnoki címvédő Astra gárdáját fogadta. A vendégek szinte az utolsó pillanatig a legerősebb keretüket bevetve hajszolták a gólokat a debreceni egyetemisták ellen.

- Az idény eddigi leggyengébb játékával rukkoltunk elő a bajnok ellen. Minden tekintetben fölénk nőttek, és ami amúgy nem jellemző ránk, a hitünket is elveszítettük. Bár tudom, hogy nehéz ilyen hátránynál lelkesen játszani, ezért valahol megértem, hogy nincs kedvük ilyenkor szaladgálni minden labda után, de azért ettől egy kicsit többet kellett volna. Ezen a délutánon nem sikerült semmi, egy az egyben megvertek bennünket, a védekezésünk elcsúszott. Ezer sebből vérzünk, viszont az ország legjobb csapata ellen csak maximális létszámban, maximális tudással és erőbedobással lehetett volna esélyünk, hogy versenyben legyünk. Ez most nem volt meg, ezért alakult ki a nagy különbségű vereség. Gratulálunk az Astrának! A jövő hétre össze kell szedni magunkat – összegzett Sólyom Attila edző.

DEAC - ASTRA 0-14

 

DEAC/Sajtóiroda