Szombati sportdömping

A DEAC mindhárom labdarúgó csapata, a női futsalosok, valamint a férfi kézisek és kosarasok is szombaton játsszák következő bajnoki mérkőzésüket. A férfi futsal együttes hétfőn utazik Kazincbarcikára.

Hazai pályán folytathatja remeklését a DEAC labdarúgó csapata, amely idáig fantasztikusan menetel a megyei első osztályú bajnokságban. Sáfár László tanítványai 18 pontjukkal a tabella élén állnak, ráadásul a második legtöbb gólt rúgták és a második legkevesebbet kapták eddig az egész mezőnyben. Hétvégi ellenfelük a 12. helyen tanyázó Kabai Meteorit SE, amely 2 győzelemmel, 1 döntetlennel és 4 vereséggel hét pontot gyűjtött idáig. Legveszélyesebb játékosuk az eddig 4 gólos szélső Kovács Martin, rá mindenképp érdemes lesz figyelniük Simonkáéknak. A találkozó szombaton 14 órakor kezdődik az Egyetemi Sporttelepen.


A kora délutáni DEAC - Kaba mérkőzést követően is érdemes lesz a Dóczy József utcai pályán maradni, hiszen 16 órától a megye II. déli csoportjában szereplő DEAC II. a Nádudvari SE gárdáját látja vendégül. Katona László tanítványai a kezdeti nehézségek után legutóbbi három meccsüket megnyerték, ráadásul ezeken 21 gólt szereztek. Egy hete Konyáron kétgólos hátrányból álltak fel és arattak 4-2-es győzelmet. A nádudvariak mérlege eddig 2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség. Az előző fordulóban a Biharkeresztesi VSE ellen játszottak 3-3-as döntetlent. Azon a találkozón Kiss Attila két találatot is jegyzett az NSE-ből, így már hét gólnál tart, amivel második a góllövő listán, a debreceni Bíró Rolandunkkal holtversenyben. Hogy melyikük tud előrelépni, az szombaton 16 órától kiderül a DEAC-pályán.


A másik premier ligás együttes, a DASE is szombaton lép pályára, méghozzá a jelenleg 10. helyezett Hajdúsámsoni TTISZE otthonában. A sámsoniak 2 győzelmet, 1 döntetlent és 4 vereséget tudnak felmutatni. Ha valamikor, akkor most nagyon jól jönne a várva várt áttörés a DASE labdarúgóitól, aminek remek alapja lehet a múlt heti, Hajdúnánás elleni döntetlen. Pöszmet Tibor alakulata a lehető legerősebb összeállításában futhat ki majd a pályára, eltiltás már nem nehezíti a szakvezető dolgát. Ezzel szemben hazai oldalon lesz egy hiányzó, Béke Ferenc személyében. Az összecsapás 14 órától veszi kezdetét a Hajdúsámsoni Sporttelepen.


A DEAC női futsal csapatához a Szekszárd alakulata érkezik az NB1 harmadik fordulójában: szombaton 18 órától játszanak a Sporttudományi Oktatóközpontban.


A DEAC férfi futsalosai Kazincbarcikára utaznak következő bajnokijukra az NB2 keleti csoportjában: hétfőn 19 órától mérkőznek a Kazincbarcikai Ördögök SE ellen a Don Bosco Sportközpontban.


A Budapesti Honvéd SE otthonában vendégszerepel a hétvégi bajnoki fordulóban a DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosárlabda csapata. A találkozó kezdési időpontja szombat 16 óra.


A DEAC NB2-ben szereplő férfi kézilabdázói Kazincbarcikán játszanak október első hétvégjén: szombaton 16 órától küzdenek a bajnoki pontokért a Don Bosco Sportközpontban.

 

DEAC/Sajtóiroda