Sokszínűen a lélek titkairól

„Összetart a sokszínűség” mottóval rendezi május 30. és június 1. között a Magyar Pszichológiai Társaság XXVIII. Országos Tudományos Nagygyűlését csaknem 400 résztvevővel a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézete.

Az eseményre az ország valamennyi pszichológiai képzőhelyéről érkeztek szakemberek, akik a három nap alatt 45 szimpózium és több mint 70 előadás keretében ismerkedhetnek a szakterület legújabb eredményeivel.

- Idén 45 esztendős a debreceni pszichológusképzés, amely nem csupán karunk erőssége mind tudományosan, mind hallgatói létszám tekintetében, hanem országosan is kiemelkedő képzőhely, amely Budapest után vidéken elsőként alakult meg több mint négy évtizeddel ezelőtt – emelte ki köszöntőjében Takács Levente. Az egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatási dékánhelyettese Cicerót, az ókori római filozófust idézve világított rá a lélek sokszínűségére, amelyet híven tükröz a konferencia mottója és gazdag programkínálata egyaránt.

A Debreceni Egyetem 1994 és 2004 után harmadik alkalommal ad otthont a rendezvénynek.

- 15 éve találkoztunk legutoljára Debrecenben, abban a városban, amelynek egyetemén egykor jómagam és a társaság elnökségének több tagja is hallgatóként ismerkedett a pszichológia tudományával – idézte fel megnyitójában a cívisvároshoz fűződő emlékeit Kiss Enikő Csilla. A Magyar Pszichológiai Társaság elnöke hangsúlyozta: az akkori 10-15 fős évfolyamlétszám mára meghaladja a százat, és a képzőhelyek száma is kilencre gyarapodott.

A konferencia újdonsága, hogy hallgatók is meghívást kaptak a rendezvényre, így alkalmuk nyílik a tudományos eredmények megismerésén túl személyes kapcsolatok kialakítására is a szakma élvonalbeli oktatóival.

A programot angol nyelvű szimpózium is színesíti, növelve ezzel a tanácskozás nemzetközi publicitását.

A rendezvény május 30-i megnyitóján első alkalommal adták át az Életmű díjat, amelyet Szakács Ferenc gyógypedagógus, klinikai pszichológus, kutató, a Debreceni Egyetem korábbi oktatója, a szakma elismert kiválósága vehetett át az Aulában.

Sajtóiroda - BZs