Az orvostanhallgatók a műtéttani és mikrosebészeti alapismereteket oktató kurzus teljesítését követően, szervezett felkészítő gyakorlatok után vehettek részt a négy állomásos skill versenyen. Az első állomás a sebészeti műszertanra, a műszerek felismerésére, használatára, klinikai applikációjukra vonatkozó feladatokból állt. A második rész a gyakorló műtőkben zajlott, ahol a megfelelő bemosakodás, a beöltözés és a kötelező műtői viselkedési szabályok betartása mellett az orvostanhallgatóknak különféle típusú öltéseket kellett készíteni biopreparátumokon. A szakmai zsűri pontozta többek között a varratsorok geometriáját és minőségét, figyelve a műszerek helyes és ergonomikus használatára is. A mikrosebészeti állomáson művi éregyesítést kellett végezniük a versenyzőknek, ugyancsak biopreparátumon. A negyedik állomás feladata pedig az artroszkópos szimulátor alapmoduljainak elvégzése volt.
- Az állomások mindegyikén a feladatok kivitelezését, annak időtartamát, minőségét és számos kapcsolódó objektív paramétert együttesen értékelő felmérés történt, amely eredménye alapján nevezhettük meg az egyes állomások első, második és harmadik helyezettjét – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Németh Norbert, a Sebészeti Műtéttani Tanszék vezetője, az ÁOK oktatási dékánhelyettese.
A verseny a Debrecen Medical Students’ Surgery Club keretében valósult meg. A döntően külföldi orvostanhallgatókat tömörítő Surgery Club 2022-ben indult útjára a Sebészeti Műtéttani Tanszék patronálásával, együttműködésben a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületével. A fő cél a sebészet és a manuális szakmák iránt érdeklődő hallgatók számára tanórán kívüli jelleggel tematikus, elsősorban klinikusok által tartott interaktív előadások szervezése és a megfelelő tantárgyak kurzusainak teljesítésén túlmenően további gyakorlati lehetőség biztosítása és készségfelmérő verseny szervezése. Ebben a tanévben a harmadik évadát zárta a Surgery Club. Az interaktív előadásokon összesen 220, a különböző kapcsolódó workshopokon 180 orvostanhallgató vett részt, az idei skill versenyre pedig 56-an jelentkeztek, közülük tizenkét hallgatót díjaztak.
- Szeretném köszönetemet kifejezni a Debrecen Medical Students’ Surgery Club lelkes, aktív résztvevőinek és szervezőinek. A Club hallgatói elnöke a 2022/2023-as tanévben Noel Johny Nellamkuzhi volt, a 2023/2024-es tanévben Murtadha Qais Muhsin Al-Khafaji, jelenleg pedig Yousif Qais Muhsin Al-Khafaji. Köszönet illeti a DOE elnökségét, valamint a Sebészeti Műtéttani Tanszék valamennyi közreműködő munkatársát, akik biztosították a felkészítést, segítették a lebonyolítást és a kiértékelést – tette hozzá Németh Norbert professzor.
A sikeres verseny után a tervek szerint jövőre is megszervezik a Surgery Club skill versenyt a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán.
Díjazottak
Műszertan – elméleti állomás:
I. helyezett: Tana Hattar
II. helyezett: Zeina Beqain
III. helyezett: Raja Adil Ali
Gyakorló műtői állomás:
I. helyezett: Saranya Sasi Kumar
II. helyezett: Pasavith Sartproong
III. helyezett: Tara Shojaei
Mikrosebészeti állomás:
I. helyezett: Sarkadi Máté
II. helyezett: Saranya Sasi Kumar
III. helyezett: Mahdi Hakim
Artroszkópos szimulátor állomás:
I. helyezett: Mahmoud Einieh
II. helyezett: Mahdi Hakim
III. helyezett: Saranya Sasi Kumar
Sajtóközpont - CzA